KSH: 28 százalékkal nőtt a búzatermés
Az idén 5,143 millió tonna búza termett, 28,2 százalékkal több, mint 2012-ben, és a termés mennyisége 17,4 százalékkal meghaladta az előző öt év átlagát is – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A vetésterület alig volt nagyobb a tavalyinál, így a hektáronkénti 4,72 tonnás termésátlag 25,9 százalékkal volt jobb, mint tavaly.
Az összes kalászos gabona idei 6,964 millió tonnás terméseredménye 25,1 százalékkal volt nagyobb az előző évinél, miközben a 1,56 millió hektárnyi vetésterület mindössze 0,9 százalékkal volt nagyobb.
Az idén az egy évvel korábbinál 1,9 százalékkal nagyobb, 1090 ezer hektárnyi területről takarították be a 28,2 százalékkal több búzát.
Rozsot ebben az évben 35 ezer hektáron, a tavalyinál 1,6 százalékkal kisebb területen termeltek. A 105 ezer tonnás termés 33,8 százalékkal, míg a hektáronként 3,05 tonnás termésátlag 36, százalékkal emelkedett a 2012. évihez képest.
Árpából az előző évinél 3,4 százalékkal kisebb, 266 ezer hektárnyi területen a tavalyinál 10,2 százalékkal több, 1092 ezer tonna termést takarítottak be. A hektáronként 4,13 tonnás termésátlag 14,1 százalékkal volt nagyobb a tavalyinál. Őszi árpából 29,6 százalékkal több, tavaszi árpából 30,5 százalékkal kevesebb termett, mint 2012-ben. Az elhúzódó tél miatt a tavaszi vetések területe elmaradt a tervezettől, és a tavalyinál 28 százalékkal kisebb volt – közölte a KSH.
Zabból a tavalyinál 3,9 százalékkal kisebb, 51 ezer hektáros szántóföldi területről összesen 136 ezer tonnát, az előző évinél 1 százalékkal kevesebb termést takarítottak be. Az átlagos, hektáronként 2,67 tonnás hozam 3,1 százalékkal emelkedett.
Tritikálét 117 ezer hektárról takarítottak be, ami 4,8 százalékkal meghaladta az előző évit. A learatott 482 ezer tonna termés, 39,7 százalékkal több az előző évinél, a termésátlag 33,2 százalékos növekedésének eredményeképpen. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >