KSH: 2,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak augusztusban
A fogyasztói árak átlagosan 2,6 százalékkal magasabbak voltak augusztusban, mint egy évvel korábban, júliushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A szezonálisan kiigazított éves maginfláció 2,8 százalékosra emelkedett augusztusban a júliusi 2,6 százalékról.
Az első nyolc hónapban 2,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a múlt év azonos időszakához mérve.
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatokat ismertetve elmondta: a legnagyobb, 8,9 százalékos drágulás a dohányáruknál volt, elsősorban a jövedéki adó változása miatt. A járműüzemanyagok árában is jelentős, 5,8 százalékos emelkedést mértek – tette hozzá.
Augusztusban egy év alatt az élelmiszerek ára 3,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a vaj, vajkrémé 12,5, a sajté 10,8, a sertéshúsé 9,9, a párizsi, kolbászé 7,0, a kávéé 6,2, a cukoré és a kenyéré 5,3 százalékkal. A baromfihús ára 14,5 százalékkal csökkent.
A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak együttesen 5,8 százalékkal, amiből az italok csak 2,8 százalékot adtak, bár az égetett szeszek 5,3 százalékkal kerülnek többe.
Az egyéb cikkek ára átlagosan 3,3, ezen belül a járműüzemanyagoké 5,8 százalékkal nőtt, de az újságok a dísznövények is 6,1, illetve 5,2 százalékkal drágultak.
A szolgáltatások díjai 1,8 százalékkal emelkedtek ugyanúgy, mint az előző hónapban, bár az üdülési tarifák külföldön csökkentek, belföldön mérsékeltebben drágultak, mint júliusban, a lakbéremelkedés viszont 2,8-ról 3,5 százalékosra gyorsult.
A háztartási energia ára 0,7 százalékkal emelkedett, ezen belül a tűzifa 6,1 százalékkal drágult, míg az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott tavaly augusztushoz képest.
A ruházkodási cikkekért 0,3 százalékkal kellett többet fizetni. A tartós fogyasztási cikkek 0,1 százalékkal kevesebbe kerültek.
Egy hónap alatt, júliushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,5 százalékkal csökkent, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség, gyümölcs – 6,6 százalékos árcsökkenésének következménye. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,3 százalékkal emelkedett. A vaj, vajkrém 3,4, a sajt 0,8, az étolaj 0,6 százalékkal drágult. A fogyasztási főcsoportok közül a legnagyobb mértékben, 0,7 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt. Az egyéb cikkek ára átlagosan 0,6, ezen belül a járműüzemanyagoké 1,2 százalékkal lett magasabb. A tartós fogyasztási cikkekért és a szolgáltatásokért átlagosan 0,1 százalékkal kellett többet fizetni. A háztartási energia ára nem változott. A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkekért 1,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni augusztusban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >Csökkent a legtöbb tejtermék ára áprilisban
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a nyerstej országos termelői…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >