KSH: 2,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak áprilisban
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, az előző hónaphoz viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az év első négy hónapjában a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal nőttek 2017 azonos időszakához képest.
A szezonálisan kiigazított éves maginfláció 2,4 százalék volt a márciusi 2,5 százalék után.
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: a legnagyobb mértékben a szeszesitalok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt az egy évvel korábbihoz képest, az élelmiszereknél 4,2 százalékos volt az átlagos drágulás.
Márciushoz viszonyítva 2,7 százalékkal emelkedett a járműüzemanyagok ára, az élelmiszerek átlagosan 0,7 százalékkal drágultak – jelezte.
Tavaly áprilishoz viszonyítva az élelmiszereken belül a tojás 20,5, a friss gyümölcs 14,3, a száraztészta 12,4, a vaj 11,8, a tejtermékek 7,6, a liszt 7,0 százalékkal drágult.
A cukor 18,7 százalékkal olcsóbb lett.
A legnagyobb mértékben, átlagosan 6,3 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk ára nőtt, amiből a dohánytermékek drágulása 9,2 százalékos, a szeszes italoké 3,5 százalékos volt.
Az egyéb cikkekért – gyógyszerekért, üzemanyagokért, illetve a lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos termékekért, valamint a kulturális cikkekért – 1,4 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a járműüzemanyagokért 2,1 százalékkal többet, míg márciusban még 2,0 százalékkal olcsóbban lehetett kapni, mint egy éve.
A ruházkodási cikkek és a háztartási energia egyaránt 1,3 százalékkal drágult, utóbbin belül a tűzifa ára 13,2, a palackos gázé 3,9 százalékkal nőtt, az elektromos energia, a vezetékes gáz és a távfűtés ára nem változott.
A szolgáltatások ára átlagosan 1,0 százalékkal emelkedett, bár a belföldi üdülés 8,4 százalékkal többe kerül.
A tartós fogyasztási cikkekért 1,0 százalékkal kevesebbet kellett fizetni tavaly áprilishoz viszonyítva. ezen belül a számítógépek és telefonok ára 3,6 százalékkal, a használtautók 9,9 százalékkal csökkent.
Márciushoz viszonyítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,7 százalékkal emelkedett. Ezen belül az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség, gyümölcs – 3,9, a gyümölcs-és zöldséglé 2,9, a csokoládé, kakaó 1,2 százalékkal többe, míg a tojás 5,5, a vaj, vajkrém 1,3 százalékkal kevesebbe került áprilisban.
A ruházkodási cikkek ára 2,8, az egyéb cikkeké 1,3 százalékkal nőtt, utóbbin belül az üzemanyagok ára 2,7 százalékkal emelkedett.
A szolgáltatások 0,6, a szeszes italok, dohányáruk 0,2 százalékkal drágultak.
A háztartási energia ára nem változott.
A tartós fogyasztási cikkek ára 0,1 százalékkal mérséklődött áprilisban az előző hónaphoz viszonyítva. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >KSH: a bruttó átlagkereset 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >