Jobban nőtt a behozatal az ez exportnál
Az első negyedévben a kivitel euróban számított értéke 3,4, a behozatalé 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a 2,097 milliárd euró külkereskedelmi aktívum alig 54 millió euróval volt kevesebb a tavalyinál – jelentette csütörtökön első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Márciusban az export 3,8, az import 1,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A forgalom alakulásában szerepet játszott, hogy márciusban kettővel kevesebb munkanap volt, mint egy évvel korábban. A havi külkereskedelmi többlet 264 millió euróval 558 millió euróra csökkent. A kivitel 81 százaléka az Európai Unió tagállamaiba irányult, a behozatal 77 százaléka onnan származott, tette hozzá a KSH.
Az export és az import tavaly áprilisban csökkent legutóbb éves összevetésben, akkor is a munkanaphatás miatt, mert hárommal kevesebb munkanap volt, mint egy évvel korábban.
Márciusban 9,124 milliárd euró volt az export értéke és 8,566 milliárd az importé. Az előző hónaphoz viszonyítva az export 581 millió euróval, 6,8 százalékkal, az import 864 millió euróval, 11,2 százalékkal nőtt.
A márciusi külkereskedelmi forgalom részletes adatait június 1-én közli második becslése alapján a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >KSH: a bruttó átlagkereset 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708…
Tovább olvasom >Jelentősen drágább a cseresznye idén
A KSH adatai szerint Magyarországon az elmúlt tíz évben 8,6…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >