14 százalékkal nőttek tavaly a beruházások
Tavaly összesen 5216 milliárd forintot költöttek beruházásra Magyarországon, összehasonlító áron 14 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a nemzetgazdasági ágak többségében nőttek a beruházások – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
Éves szinten a legnagyobb, 28,2 százalékos növekedés a szállítás, raktározás területén volt, de az építőiparban is 26,7 százalékkal, az egészségügyben pedig 27 százalékkal nőttek a beruházások.
A tavalyi utolsó negyedévben a nemzetgazdasági beruházások 1,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A beruházások teljesítményértéke folyó áron 1787 milliárd forintot tett ki. 2014 utolsó három hónapjában a gép- és berendezés-beruházások 6,9 százalékkal bővültek, míg az építési beruházások 1,6 százalékkal csökkentek.
Az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint 2014 utolsó negyedévében a beruházások 0,2 százalékkal nőttek.
2014 negyedik negyedévében a beruházási teljesítményérték növekedéséhez elsősorban a nagy súlyú szállítás, raktározás ág beruházásainak 19 százalékos volumenbővülése járult hozzá. Az ágazaton belül főként a vasút-, közút- és autópálya-építések, a nagyvárosi közlekedési hálózatok fejlesztése, valamint a járműparkok korszerűsítése jelentős.
A kisebb súlyt képviselő nemzetgazdasági ágak közül a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység beruházási teljesítménye emelkedett a legnagyobb mértékben (33 százalék), ami egyedi nagyberuházásnak köszönhető. A kórházak bővítése, felújítása következtében jelentősen bővültek a beruházások a humán-egészségügy, szociális ellátás nemzetgazdasági ágban (17,1 százalékkal). A Regionális Operatív Program keretén belül megvalósuló fejlesztések eredményeként nőtt a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (15,7 százalék) beruházási teljesítménye. Emelkedett még a beruházások volumene a kereskedelem (13,9 százalék), az energiaipar (11,6 százalék) és a mezőgazdaság (10,5 százalék) nemzetgazdaság ágakban.
A beruházások közel egyharmadát adó feldolgozóiparban mért 4,1 százalékos csökkenés elsősorban a – járműgyártás, valamint a gumi, műanyag termék gyártás miatti – bázishatás következménye. Az alágak közül számottevő a beruházás volumenbővülése az élelmiszeripar, gyógyszeripar, a vegyi anyag, termék, valamint a számítógép, elektronikai optikai termékek gyártás területén. Szintén a magas bázis eredménye a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás 30,6 százalékos visszaesése. Ezen kívül csökkentek még a beruházások a pénzügyi, biztosítási tevékenység (21,5 százalék), az oktatás (15,7 százalék), valamint az egyéb szolgáltatás (9,2 százalék) területén.
2014 egészében a 19 nemzetgazdasági ág közül 17-ben bővült a beruházások volumene. A gép- és berendezés beruházások 23,9, az építési beruházások 8,6 százalékkal emelkedtek.
A legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar beruházásai 12,7 százalékkal bővültek, ami elsősorban a járműgyártáshoz kapcsolódó beszállító ágazatok beruházásaiban tapasztalt bővülésnek tudható be. A kisebb súlyt képviselő nemzetgazdasági ágak közül jelentősen nőttek még a beruházások a művészet, szórakoztatás, szabadidő (24,4 százalék) és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység (22,1 százalék) ágakban. Az egész évre jellemző csökkenés a pénzügyi, biztosítási tevékenység (9,9 százalék) és az oktatás (7,4 százalék) nemzetgazdasági ágakban volt.
2013-ban a nemzetgazdasági beruházások értéke folyó áron mintegy 4522 milliárd forintot tett ki, ami 7,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
30 százalékkal drágult az étkezési tojás az év első felében
Az Európai Bizottság adatai alapján az unió (EU27) a tojás…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a könnyű és a nehéz bárány ára
Az Európai Bizottság adatai szerint az Európai Unió juh- és…
Tovább olvasom >KSH: májusban a bruttó átlagkereset 702 800 forint volt, 7,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
Májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 702 800…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Hódít a #MatchaTok: a japán zöldtea por lett a közösségi média új kedvence
A TikTokon elindult #MatchaTok trend szélsebesen meghódította a világot: a…
Tovább olvasom >