KSH: 13 százalékkal emelkedtek a mezőgazdasági termelői árak
A mezőgazdasági termelői árak 13,0 százalékkal emelkedtek az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek 25,0 százalékkal drágultak, az élő állatok és állati termékek azonban 7,9 százalékkal olcsóbbak lettek – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az élénk nemzetközi kereslet növelte a gabonafélék és az olajos növények árát. A gabonafélék ára dinamikusan, 32,0 százalékkal növekedett, mind a kukorica, mind a búza ára csúcsokat döntött. A drágulás mögött a takarmánynövények iránti élénk nemzetközi kereslet áll, az egész világon jelentős árnövekedés történt – fűzte hozzá a KSH.
Az olajos növények ára 36,6 százalékkal emelkedett. A gyümölcsök felvásárlási ára is 32,1 százalékkal nőtt, a zöldségek viszont csak mérsékelten, 2,6 százalékkal drágultak, a burgonya pedig 16,9 százalékkal olcsóbb lett.
Az élő állatok ára 13,2 százalékkal csökkent az első negyedévben, ezen belül a vágóbaromfié stagnált, a vágómarháé 3,3 százalékkal emelkedett, a vágósertésé 29,0 százalékkal mérséklődött. Utóbbi felvásárlási árának csúcsa tavaly márciusban volt, azután csökkent a járvány következtében egész Európában kialakult értékesítési problémák – mint a vendéglátóipari kereslet jelentős visszaesése – miatt. Idén márciusban azonban az előző hónaphoz képest 21 százalékkal emelkedett a vágósertések ára, de az előző év azonos hónapjában mérthez képest még mindig jelentősen elmaradt. Ennek hátterében a külkereskedelmi folyamatok állnak. Az év első hónapjaiban jelentősen csökkent a behozott élő állat és hústermék, viszont számottevően emelkedett az élőállat kivitel – magyarázta a hivatal.
A mezőgazdasági ráfordítási árak 7,3 százalékos emelkedése az első negyedévben a folyó termelőfelhasználás 7,3 és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 7,1 százalékos növekedéséből adódott.
A folyó termelőfelhasználás minden összetevője drágult, legnagyobb mértékben a takarmányok, 19 százalékkal. Ezen belül az egyszerű takarmányok 31 százalékkal, a keveréktakarmányok 14 százalékkal kerültek többe. A műtrágyaárak 4,6 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A növényvédő szerek 4,5, az állatgyógyászati készítmények 4,9 százalékkal drágultak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az energia és kenőanyagok ára 2,4 százalékkal nőtt, ezen belül az üzemanyagok ára 3,4 százalékkal volt magasabb.
A mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások árszínvonala 6,8 százalékkal, a gépberuházásoké 7,5 százalékkal emelkedett az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest – közölte a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: az élelmiszeripar értékesítési árai 6,2 százalékkal emelkedtek
2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >KSH: márciusban a vendégek száma 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól
2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1…
Tovább olvasom >Stabil munkaerőpiac várja a vámok hatásait
Márciusban 4 millió 701 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >