Kritikus helyzetbe kerül 2010-ben az agrárium
Az idén már nem dönt az Alkotmánybíróság az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről (SPS) szóló törvény ügyében. Így 2010-től fokozatosan fel kell számolni egyes ágazatok támogatását, ami csaknem 100 ezer családot érint.
Az SPS-törvényt az Országgyűlés 2008. októberében fogadta el. A jogszabályt Sólyom László köztársasági elnök tavaly november közepén küldte meg az Alkotmánybírósághoz utólagos normakontrollra. A kérdéskörrel február óta foglalkozik a testület, de többségi álláspontot nem sikerült még kialakítaniuk.
A törvény vizsgálata során az alkotmánybírák az elmúlt évtizedben egyedülálló módon a jogszabály parlamenti előterjesztőjét, Gráf Józsefet is meghallgatták teljes ülésen, azzal az indoklással, hogy a beadvány olyan speciális területet érint, ami az alkotmánybíróktól távol esik, továbbá, hogy a nemzeti, valamint az európai szabályozás határai „érdekesen mozognak”.
Úgy tűnik tehát, hogy végleg le kell mondani az SPS januári bevezetéséről, ami azt jelenti, hogy 2010 későbbi részében is kevés rá az esély. Vagyis a dohánytermesztők, szarvasmarha-, juh- és kecsketartók, rizstermesztők, cukorrépa termesztők sokaságának – nagyjából 100 ezer családnak – kell lemondania évi 80-100 milliárd forintról. Ezeket a támogatásokat ugyanis a mostani támogatási rendszerben az uniós szabályok miatt a továbbiakban nem lehet adni – írja a szabadfold.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >