Központosított beszerzéssel növelné nyereségességét az Aldi Nord
Tovább centralizálja beszerzési folyamatait az Aldi Nord annak érdekében, hogy jobban ki tudja használni a méretgazdaságosság adta előnyeit, és javítsa működési eredményét.
A kereskedő célja, hogy egyre több saját márkás és promóciós terméket szerezzen be egységes európai szinten.
A vállalat már eddig is jelentős lépéseket tett a beszerzések összehangolása terén, hiszen ebből a szempontból jelenleg már a saját márkás termékek kétharmada egységesített. Ennek egyik példája, hogy az összes chips és sós snack immár a Sun Snacks európai márkanév alatt kerül forgalomba, miközben a helyi Pirato márkát kivezette a kereskedő.
A következő nagy lépés 2026-ban az lesz, hogy a kereskedő a nemzetközi promóciókhoz kapcsolódó saját márkás termékek 90%-át (a jelenlegi 25% helyett) központilag fogja beszerezni. Ez vonatkozik majd a heti non-food akciókra is.
A központosított modell révén a lánc jelentős árkedvezményeket érhet el a beszállítóknál, és az egyes országokban működő leányvállalatok egy egységes nemzetközi saját márkás portfólióból válogathatnak. A hírt a Lebensmittel Zeitungban megjelent információk alapján közreadó Retail Detail cikke szerint a stratégiát a versenytárs Lidl gyakorlata ihlette, amely hatékonyabban él az európai szintű szinergiákkal a kiskereskedelemben.
Kapcsolódó cikkeink
Újrahasznosított palackokkal újít a Lidl – egyre zöldebb a sajátmárkás kínálat
A Lidl Magyarország ismét fontos lépést tett a fenntarthatóság felé:…
Tovább olvasom >Öt év alatt 60%-os növekedést ért el az Aldi Spanyolországban
Az Aldi Nord az elmúlt öt év leggyorsabban növekvő élelmiszerláncává…
Tovább olvasom >PET palackos üdítők csomagolását újítja meg a diszkontlánc
A Lidl Magyarország elkötelezett a saját márkás termékek csomagolásának optimalizálása…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tiltakoznak a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a MOHU…
Tovább olvasom >Tarja, vizes törölköző, trükkök – így grillez a magyar!
Dübörög a nyár, a grillsütők folyamatosan dolgoznak, és a magyar…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság elfogadta a kkv-k önkéntes fenntarthatósági jelentéstételére vonatkozó ajánlást
A VSME (Voluntary Sustainability Reporting Standard for non-listed Micro, Small…
Tovább olvasom >