Közparkokat tett rendbe a Praktiker
A 10 éves magyarországi születésnapját ünneplő Praktiker dolgozói Budapesten a városligeti focipályákat újították fel.
A cég társadalmi
felelősségvállalási programjának
keretében a Praktiker 150 dolgozója április
eleje óta, mintegy 700 órányi társadalmi
munkával, a cégtől kapott többszázezer
forint értékű szerszám és anyag
felhasználásával 12 városban tett rendbe
5 játszóteret, 6 közparkot és egy
sétálóutcát, azaz megszépített
csaknem ötezer négyzetméternyi közterületet.
Nyíregyháza, Debrecen,
Miskolc, Szolnok, Szeged, Kecskemét, Pécs, Kaposvár,
Zalaegerszeg, Szombathely, Győr és Székesfehérvár
után a fővárosban ért véget „A 10 éves
Praktiker a rendezett környezetért” elnevezésű
jótékonysági akció. A Praktiker budapesti
– Bécsi úti, Mester utcai és M3-as, valamint a
vecsési és a budaörsi – áruházainak
dolgozói 2008. június elején a fővárosi
Városligetben, a Petőfi Csarnok mellett található
focipályákat és környéküket
tették rendbe. Az akcióban a cég 50 munkatársa
vett részt, s nemcsak lefestették a pályákat
övező palánkokat és vashálókat, de
a játékhoz szükséges jeleket is
felfestették az aszfaltra.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz éve van jelen Magyarországon a Pepco – folytatódik az expanzió
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >