Közös nyilatkozatot fogadtak el az új agrárpolitikáról a V4-ek és Horvátország agrárminiszterei
Közös nyilatkozatot fogadott el a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia), valamint Horvátország agrárminisztere a Közös Agárpolitikáról (KAP) csütörtökön Budapesten, a magyar V4 elnökség szervezésében.
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter meghívására a visegrádi országok valamint Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia mezőgazdasági miniszterei Budapesten tanácskoztak a KAP jövőjéről. A találkozón Phil Hogan mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős uniós biztos is részt vett.
Fazekas Sándor a tanácskozást követő sajtótájékoztatón kiemelte: ez az első országcsoport, amely véleményezte az Európai Bizottságnak a 2020 utáni agrárpolitika jövőjére vonatkozó tavaly novemberi javaslatát. Az országok egyetértettek abban, hogy erős közös agrárpolitikára van szükség, támogatták az agrárpolitika kétpilléres szerkezetének fennmaradását – mondta.
Egyetértettek abban is, hogy olyan gazdabarát, egyszerű közös agrárpolitika kell, amely lehetővé teszi a forrásokhoz való gyors és hatékony hozzáférést, és biztosítja a világpiaci versenyképességet. Magyarországnak kiemelten fontos az is, hogy a vidékfejlesztési forrásokból migrációs kiadásokra ne használjanak fel összegeket – húzta alá.
A miniszter jelentős lépésnek nevezte a tanácskozást egy modern, az unió valamennyi polgára számára előnyökkel járó agrárpolitika létrehozásához. Elmondta azt is, szeretnék, ha később több ország csatlakozna a most elfogadott közös nyilatkozathoz. Románia a következő uniós elnöksége, Bulgária a jelenlegi elnöksége miatt nem írta alá a nyilatkozatot. A tervek szerint az agrárpolitikáról márciusra megszülethetnek az alapvető döntések, a rendeletalkotás, a részletek kidolgozása azonban még egy-két évet igénybe vesz.
Phil Hogan, uniós agrárbiztos azt mondta: az új KAP egyszerűsítésén dolgoznak, hogy az nagyobb rugalmasságot és szubszidiaritást biztosítson a tagállamoknak, és kevesebb terhet jelentsen a gazdálkodóknak. Szeretnék modernizálni a szakpolitikát, amely figyelembe veszi a 2015-ben az ENSZ klímaváltozási konferenciáján aláírt nemzetközi megállapodásokat. Szeretnék azt is elérni, hogy a tagországok saját megoldásokat dolgozhassanak ki az Európát érintő közös célok megvalósítására. Egyetértett a tanácskozás résztvevőivel abban, hogy jól megalapozott agrárpolitikára van szükség, ami a gazdálkodóknak megfelelő életszínvonalat biztosít, megvédi a munkahelyeket. Közölte: a Bizottság a KAP-pal kapcsolatos jogszabály javaslatát júniusban teszi közzé, a mezőgazdasági miniszterek az Európai Unió Tanácsában jövő hétfőn tartanak tanácskozást.
Tomislav Tolusic, horvát mezőgazdasági miniszter kiemelte: Horvátországnak nagyon fontos volt a tanácskozás, mivel a KAP jelentős eszköze a nemzeti mezőgazdaság fejlesztésének. Az elfogadott közös nyilatkozat a párbeszédre való felhívást jelenti, nem pedig a Bizottság már kialakított álláspontját. Szavai szerint azt várják, hogy a Bizottság „meghallja a hangjukat” és tiszteletben tartja majd az elfogadott nyilatkozatot, amelyben számos jó elem van, így az egyszerűsítés és a modernizáció, a tagállamoknak nyújtott rugalmasság.
A tanácskozás résztvevői köszönetet mondtak a magyar tárcavezetőnek a találkozó megszervezéséért, ami jó lehetőséget teremtett a gondolatok megosztására, mivel a KAP-nak minden országban lényeges a szerepe, az országok érdekei közösek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Mezőgazdasági államtitkár: a kormány mindent megtesz azért, hogy ukrán gabona ne kerülhessen többet Magyarországra
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarországra még egyszer…
Tovább olvasom >A horvát gazdasági miniszter szerint a turizmus miatt nőnek az árak Horvátországban
A turisztikai szezon miatt fellépő szezonális hatások okozzák az újabb…
Tovább olvasom >Áremelkedés veszélyezteti Horvátország turisztikai versenyképességét
Az elmúlt három évben 50 százalékkal emelkedtek a horvátországi turisztikai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >