POPAI Magyarország: Közgyűlés és találkozó
Több évre visszamenő hagyománya van már annak, hogy a POPAI Magyarország éves közgyűlése a SPAR Pávaház oktatótermében kerül megrendezésre. A tavalyihoz hasonlóan idén is nagy érdeklődés övezte az eseményt, hiszen a tagok több mint 80%-a megjelent.

Betöltötte a termet a POPAI éves közgyűlésén és szakmai találkozóján résztvevő tagság
Kátai Ildikó főtitkár mutatta be a tavalyi év emlékezetes pillanatait és a pénzügyi adatokat. A jelenlévők egyhangúan elfogadták a 2023. évre vonatkozó beszámolót és a közhasznúsági mérleget. Ezután kezdetét vette a szakmai program, amely a „Shopper Olimpia, avagy minden a pályán dől el” éves mottó jegyében a „Kereskedelmi és vásárlói változások a SPAR szemszögéből” címet kapta. A SPAR nem csak az esemény házigazdája és a szakmai program előadója volt, de egy rögtönzött workshop kezdeményezéssel új színt, az együttműködés új szintjét is bevezette, amit a résztvevők lelkesen fogadtak.

Németh Károly, a SPAR
marketingvezetője és
a POPAI Magyarország
vezetőségi tagja
Németh Károly, a SPAR marketingvezetője és a POPAI Magyarország vezetőségi tagja prezentációjában kitért az aktuális kiskereskedelmi kihívásokra, és bemutatta, hogy ebben a gazdasági környezetben hogyan változnak a vásárlási szokások. A piaci trendek, az infláció, a zsugorinfláció, az árakra és akciókra vonatkozó szabályzók, a kommunikációs dömping, mind hatással van a fogyasztókra. A hűségprogramok terjedése és erősödése is mutatja, hogy a lojális vevőkért folytatott harc fokozódik. A SPAR az eladótéri és a polci kommunikáció hatékonyabbá és átláthatóbbá tételével, a promóciós koncepciók megújításával és töretlen, innovatív kereséssel talál utat a vásárlókhoz.
Ebbe a folyamatba hívta ötletbörzére a résztvevő POPAI-tagokat a SPAR marketingvezetője. Egy QR-kódot vetített ki a képernyőre, amely okostelefonon kitölthető kérdőívre vezette az egybegyűlteket. A válaszok áttekintése heves, sziporkázó, olykor egymás szavába vágó eszmecserét indukált, amit az esemény befejeztével a következő találkozóig csak felfüggesztettek és továbbgondolásra érdemesnek találtak a résztvevők. //
Kapcsolódó cikkeink
Ultrafriss és házias: új szintre lép a SPAR kényelmi termék kínálata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Papír helyett digitalizáció: nemzetközi trendekhez illeszkedő megoldásokkal spórol több tonna papírt a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >1400 szakember dolgozik a hétvégi SPAR-rekordmaraton hátterében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fehérjeforradalom: három új itallal bővíti funkcionális kínálatát a PepsiCo
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visszafogottabb költésre készülnek a németek Black Friday alkalmával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Monoprix és Amazon: újabb 22 francia városban elérhető a házhozszállítás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >