Közepes a haltermés Tolna megyében
A tavalyihoz hasonló mennyiségű, közepes haltermésre számítanak a most zajló lehalászás után a Tolna megyei tógazdaságok, a termelők exportlehetőségein idén a lengyel piac javíthat.
Csibi Csaba, az évente több mint ezer tonnás halexportot bonyolító, bonyhádi Csibi Hal Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a Bonyhád környéki halastavakban a meleg nyárnak köszönhetően a megszokottnál nagyobbra nőttek a pontyok, de a korábbi éveknél jobban ritkították meg az állományt a kormoránok, így a lehalászott mennyiség is csökkent. A nyugat-európai exportpiacra szánt ragadozófajtákból – csukából, süllőből – is kevesebb van – jegyezte meg.
Mint mondta, a három kilogramm feletti súlyú pontyokat a vidéki piacon nehéz értékesíteni, a fővárosi piac viszont elfogadja; a ponty tóparti ára kilónként 450 forint körül van.
A német, belga és lengyel piacokra is forgalmazó cég vezetője megemlítette, hogy ebben az évben a tavalyinál nagyobb mennyiségű ponty értékesítésére nyílhat lehetőség Lengyelországban, ahol a nyári száraz időjárás nem kedvezett a haltenyésztésnek. A kft. a várakozások szerint mintegy 100 tonna halat adhat el lengyel kereskedőknek; az ottani ár a hazainál valamivel magasabb: szállítás nélkül 1,6 euró (több mint 500 forint) kilogrammonként.
Több, kisebb tógazdaság üzemeltetője is közepes haltermésről számolt be az MTI kérdésére, részben a nyári hőség és a kormoránok negatív hatását emelve ki.
Czikk László, a varsádi Czikkhalas Halászati Kft. tulajdonosa elmondta: a kft. 230 hektárnyi halastavain idén várhatóan 700 tonna halat – 90 százalékban pontyot – halásznak le, ami közepes termésnek minősül.
A cég az egyik jelentős hazai áruházlánc beszállítójaként évente 1000 tonna halat forgalmaz úgy, hogy 300 tonnát termelőktől vásárol. A tóparti eladási ár információja szerint kilogrammonként 500 forint körül alakul; az üzletlánc mellett horgászegyesületeket is ellátó társaság idén várhatóan megközelíti a tavalyi, 559 millió forintos árbevételt – mondta a tulajdonos. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csaknem 9 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a gazdáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az agrárkamara a hazai gombapiac stabilizálódására számít a következő hónapokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM-államtitkár: a magyar agrárium sikerét szolgálja a versenyképes tudás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kissé javult az üzleti hangulat szeptemberben az euróövezetben és az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Harmadával csökkent az élelmiszerpazarlásunk az elmúlt 8 évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új külsőt kapnak a PET-palackok: januártól kötelező a 25% újrahasznosított tartalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >