Közel tíz százalékkal csökkentek a beruházások a második negyedévben
A második negyedévben 9,9 százalékkal, az első fél évben 6,3 százalékkal maradt el a beruházások volumene a múlt év azonos időszakától – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előző negyedévihez mérten 3,3 százalékkal mérséklődött a nemzetgazdasági beruházások szezonálisan kiigazított volumene. Ezen belül az építési beruházások szezonálisan kiigazított volumene 2,9 százalékkal, míg a gép- és berendezésberuházásoké 4,3 százalékkal csökkent.
A beruházások 57 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene – több mint három év folyamatos növekedés után – 12,1 százalékkal csökkent. Ebben kiemelt szerepet játszott az, hogy a külföldi érdekeltségű vállalkozások fejlesztési aktivitása visszafogottabb lett a járvány következtében kedvezőtlenné váló gazdasági környezet miatt. A beruházások 13 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések ennél is nagyobb mértékben, 19,1 százalékkal maradtak el a bázisidőszakitól. Ezt részben az okozta, hogy az egy évvel korábbinál alacsonyabb értékben realizálódtak uniós forrásból finanszírozott projektek – tette hozzá a KSH.
A nemzetgazdasági beruházások több mint negyedét jelentő, a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései 10,4 százalékkal visszaestek az első negyedévi 7,9 százalékos növekedés után. Három területet kivéve minden alágban jelentősen csökkentek a fejlesztések, a nagy súlyú járműgyártásban, a kohászat, fémfeldolgozásban, valamint a gép, gépi berendezés gyártása területén pedig kiugró mértékben visszaestek. Hosszabb ideje folyamatban lévő, nagy értékű projektek révén jelentősen nőtt a volumen a villamosberendezés-gyártás, a gyógyszergyártás, illetve az élelmiszeripar területén.
Az összberuházások közel ötödét realizáló ingatlanügyletek beruházási teljesítménye 2,0 százalékkal mérséklődött, ezen belül a lakásépítések számottevően bővültek, ugyanakkor a bérbeadást szolgáló üzleti létesítményekbe (pl. irodaházak) irányuló fejlesztések zsugorodtak.
A harmadik legnagyobb súlyú terület, a szállítás, raktározás beruházásainak volumencsökkenése 9,6 százalékkal folytatódott, amit elsősorban az infrastrukturális fejlesztések mérséklődése okozott. Emellett a szállítással foglalkozó vállalkozások beruházásai is elmaradtak a bázisidőszaktól.
Az államháztartás egyes területei hozzájárultak a nemzetgazdasági beruházások teljesítménycsökkenéséhez. A negyedik legnagyobb súlyú területen, a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosításban – elsősorban központi közigazgatási szervek mérsékeltebb beszerzései révén – 28,6 százalékkal esett vissza a volumen. Az ötödik legnagyobb súlyú terület, a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat beruházásai kismértékben, 1,8 százalékkal nőttek, elsősorban a kisebb létszámú szervezetek növelték gépbeszerzéseiket.
A nyolcadik legnagyobb súlyú, a művészet, szórakoztatás, szabadidő területén – a folyamatban lévő, sporttal és a kultúrával kapcsolatos projektek kisebb ráfordításai nyomán – 27,7 százalékkal csökkentek a beruházások.
A hatodik legnagyobb súlyú terület, a kereskedelem, gépjárműjavításban 12,5 százalékkal csökkentek a beruházások. A nagykereskedelem, illetve a gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása ágazatok beruházásainak visszaesését nem ellensúlyozta a kiskereskedelem emelkedő fejlesztései.
A járványügyi helyzettel is összefüggésben a fekvőbeteg-ellátási terület kiugró fejlesztései révén a humán egészségügyi, szociális ellátásban 31,8 százalékkal bővültek a beruházások. Jelentősen, 13,5 százalékkal emelkedtek az energiaipari fejlesztések, többek között elektromos hálózatok felújításai révén is. Az információ, kommunikáció területén a beruházások 6,5 százalékkal növekedtek, amiben szerepet játszottak hálózatfejlesztési munkálatok is.
A legnagyobb, 54,8 százalékos visszaesés a bányászat területén következett be, összefüggésben az energiahordozók nemzetközi árának zuhanásával. Az építőipari gazdasági szervezetek körében 36,2 a szálláshely, vendéglátás területén – elsősorban a kisebb szálláshelyek visszafogott fejlesztései révén – 34,7 százalékkal csökkent a beruházási teljesítmény – közölte a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: az élelmiszeripar értékesítési árai 6,2 százalékkal emelkedtek
2025 márciusában az ipari termelői árak átlagosan 7,3 százalékkal meghaladták…
Tovább olvasom >KSH: márciusban a vendégek száma 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól
2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1…
Tovább olvasom >Stabil munkaerőpiac várja a vámok hatásait
Márciusban 4 millió 701 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >Szerbiában terjeszkedik az észak-macedón Stokomak
A macedóniai székhelyű Stokomak diszkontlánc hivatalosan is belépett a szerbiai…
Tovább olvasom >Új formákkal és új külsővel tér vissza a Barilla Al Bronzo az USA-ba
A Barilla bejelentette, hogy az Egyesült Államokban újra kapható lesz…
Tovább olvasom >