Közel százmillió euróval csökkentette a magyar agrárkivitelt az orosz embargó
Nem kímélte a magyar agrár-élelmiszeripart a 2014-ben bevezetett orosz importtilalom, három év alatt csaknem százmillió euróval csökkent az ágazat kivitele – írja a Magyar Idők. Ezzel megtört egy több éve tartó dinamikus bővülés. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint a közvetlen kiesésnél károsabb hatást okozott az embargó miatt az uniós piacokon rekedt áru. A jövő a korlátozások feloldása után sem lesz rózsás, nehéz dolguk lesz azoknak a termelőknek, akik szeretnék visszaszerezni korábbi piacukat Oroszországban.
Csaknem százmillió euróval csökkent az orosz embargó bevezetése óta az országba irányuló magyar export – közölte lapunk megkeresésére a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Az Oroszországba irányuló közvetlen agrár-élelmiszeripari kivitel értéke a 2013-as 267 millió euróról 171 millió euróra mérséklődött 2016 végére. Ez árutömegben kifejezve mintegy ötvenezer tonnás piacvesztést jelentett hazánknak. A kamara szerint azonban még ennél is jelentősebb az a közvetett kár, amit az európai unió belső piacain ragadt elsősorban tej, tejtermék, sertéshús, baromfihús, zöldség, gyümölcs árufelesleg okozott. Az áresés egyes termékeknél az időszakosan, míg másoknál a folyamatosan jelentkező túlkínálat miatt alakult ki és jelentősen visszavetette a gazdálkodók bevételeit. Az Európai Unió tej- és sertéstermelőinek – a brüsszeli intézkedések és az új piacok megnyitása ellenére – tavaly az egyre csökkenő felvásárlási árak miatt a helyzet kilátástalanná vált, ami több esetben is tüntetésekhez vezetett. A gazdák egy része a termelés csökkentésével számolt, sokan közülük pedig a tevékenységük megszüntetésén gondolkodtak. Azóta mérséklődtek ugyan a tej- és sertéságazat problémái, de a NAK szakértői szerint korántsem oldódott meg a helyzet.
Az állattartók mellett a legnagyobb veszteséget a kertészetek szenvedték el. Az Oroszországba irányuló friss zöldség-gyümölcs exportunk ugyanis az elmúlt két évben szinte eltűnt. Holott az embargó előtt dinamikusan fejlődött a friss áru kivitele, 2013-ban például már 34 344 tonna zöldséget és 4454 tonna gyümölcsöt, összesen tehát csaknem negyvenezer tonna friss zöldség-gyümölcsöt szállítottak orosz partnereiknek a termelők. Ezt követően 2015-ben 1694 tonna zöldség és 19,4 tonna gyümölcs, 2016-ban 1234 tonna zöldség került az orosz piacra, majd a gyümölcsexport megszűnt. Ennek oka, hogy míg az intézkedés bevezetése utáni hónapokban a gyümölcsöt Szerbián vagy Fehéroroszországon keresztül el lehetett juttatni a célállomásra, az orosz fél fokozatosan szigorította az ellenőrzéseket és zárta be a kiskapukat, ezért ezek a csatornák is beszűkültek. – A kiesés valójában nemcsak az export visszaeséséből, hanem a korábban elindított piacépítési lehetőségek elvesztéséből származik – emelte ki lapunknak adott válaszában a kamara. A piacszerzést hosszú távon megnehezítheti, hogy az embargó hatására más termékpályákhoz hasonlóan az orosz zöldség-gyümölcs piacon is az önellátásra törekednek. – Az embargó esetleges feloldása után sem állhat vissza a korábbi szintjére a kivitelünk, addigra ugyanis mások már elfoglalják a helyünket – emelték ki.
Az agráriumhoz hasonlóan az élelmiszeripar is megszenvedte a korlátozást. Az embargó előtt 90 magyar élelmiszeripari vállalat szállíthatta termékeit Oroszországba, a legutóbbi hazai híradások szerint számuk ma 15-re csökkent. Bár az ország vezetése a feldolgozott termékek esetében is az önellátásra törekszik, egyelőre még nagy a lemaradásuk ezen a téren. A felzárkózáshoz korszerű technológiákra és nagy kapacitású üzemekre van szükség. Ebben partnerek lehetnek a hazai vállalkozások, a vegyes vállalatok létrehozásához viszont állami támogatásra van szükség. A technológia mellett vetőmagot, növényvédő szert, konzerveket és egyéb feldolgozott élelmiszereket szállíthatunk az orosz piacra.
(Köpöncei Csilla, magyaridok.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >