Közel száz egyetemista jelentkezett a Nestlé Alliance 4YOUth mentorprogramjába
Idén is folytatódott a Nestlé Alliance 4YOUth hiánypótló tehetséggondozási programja Magyarországon, melynek célja, hogy hozzásegítse a fiatalokat karriercéljaik eléréséhez. A Zyntern.com állásportálon meghirdetett mentorprogram résztvevői öt hónapon keresztül tanulhattak különböző nagyvállalatok vezetőitől.

A kép illusztráció
A Nestlé 2014-ben indította az Alliance 4YOUth programot azzal a céllal, hogy felkészítse a fiatalokat a munkaerőpiac kihívásaira. 2021-ben a vállalat együttműködő partnereivel közösen új lendületet adott a kezdeményezésnek, és több hónapos mentorálással segítették a COVID-19 miatt hátrányba került egyetemista hallgatók fejlődését és elhelyezkedését.
A nagy sikerre való tekintettel a mentorprogramot idén is meghirdették a Zyntern.com felületén, ahol 92 hallgató jelezte érdeklődését, közülük pedig 21 kiválasztott tehetség kezdhette meg a munkát a vezetőkkel.
„A mentorprogram során a mentoráltak olyan tudásra tehetnek szert, mellyel könnyebben tudnak beilleszkedni meglévő vagy leendő munkahelyükön, és amit folyamatosan tudnak kamatoztatni karriercéljaik elérése érdekében”
– mondta Tompa Gábor, a Nestlé Hungária közkapcsolati és vállalati kommunikációs igazgatója, aki maga is mentorként vett részt a programban. A résztvevők változatos szakterületek hallgatói közül kerültek ki, többek között HR, jog, gazdálkodás és menedzsment, kereskedelem és marketing, kulturális antropológia, nemzetközi gazdálkodás és pszichológia.
A Zyntern.com elkötelezett a fiatalok karrierútjának támogatása mellett, melynek a Nestlé Alliance 4YOUth mentorprogram egy kiváló megtestesülése, hiszen általa olyan eszközöket kapnak a fiatalok, amellyel sikeresen építhetik a karrierútjukat, fejleszthetik készségeiket, képességeiket.
„Nagyszerű tapasztalás, hogy a fiatalok már egyetemistaként keresik azokat a plusz lehetőségeket, melyeket hosszú távon is tudnak kamatoztatni, és amelyektől még kiválóbb szakértők, és egyszer majd vezetők lehetnek”
– mondta Dóczi Ildikó, a Zyntern.com kommunikációs vezetője. Hozzátette:
„Emellett az is öröm számunkra, hogy ennyi vállalat gondolkodik hasonlóan, és hogy komolyan rászánják az idejüket és energiájukat a fiatalabb generáció támogatására.”
Az Alliance 4YOUth mentorprogram részeként idén 7 vállalat vezetője vállalta, hogy öt hónapon keresztül mentorálja a kiválasztott résztvevőket, továbbfejlesztve a fiatalok soft skilljeit és kapcsolatépítési, networking képességeit, kapcsolati tőkéjüket. Az összefogásban a Nestlé Hungária mellett az Adecco, a Dentons, a Flow, a Humánia HRS Group Zrt., a NielsenIQ és a Wolt vezetői vettek részt. A programba az ország minden pontjáról érkeztek hallgatók, többek között a győri Széchenyi István Egyetemről, a Debreceni Egyetemről, a Szegedi Tudományegyetemről, az Eötvös Loránd Tudományegyetemről és a Budapesti Corvinus Egyetemről is.
Kapcsolódó cikkeink
A kereskedelem tartotta magát a munkáltatói vonzerő terén – A bizonytalan gazdasági helyzet ártott az FMCG megítélésének
A kihívásokkal teli időszakból a Coca-Cola és a MediaMarkt jött…
Tovább olvasom >Leépít a Nestlé csehországi gyárában
Nyolcvan munkahelyet szüntet meg a Nestlé a csehországi Krupka városában…
Tovább olvasom >Túlteljesítette a Nescafé a regeneratív gazdálkodásból származó kávébeszerzéssel kapcsolatos célját
A Nestlé nemrégiben bejelentette, hogy a Nescafé márka 2023-ban a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >