Közel negyedével nőttek az eurózóna ipari megrendelései egy év alatt
Ugyan lassult az új ipari megrendelések növekedési üteme az euróövezetben júniusban az előző havihoz képest, azonban a bővülés mértéke még így is felülmúlta az előzetes várakozásokat az Eurostat ma közzétett adatai alapján.
A megrendelések havi szinten 2,5 százalékkal nőttek a májusi 3,8 százalékról 4,1 százalékra módosított bővülés után. Az előzetes várakozások 1,6 százalékos növekedéssel számoltak. Éves összevetésben 22,6 százalékkal több új megrendelést kaptak a gyárak, májusban 22,7 százalékos volt a növekedés az egy évvel korábbihoz képest.
Az egész Európai Uniót tekintve az új megrendelések 2,4 százalékkal emelkedtek havi szinten a májusi 4 százalékos után. Éves szinten a bővülés mértéke 22,5 százalék volt.
A szállítóeszközök nélkül számolt megrendelések havi szinten az euróövezetben 1,6 százalékkal, míg az EU27-ben 1,8 százalékkal emelkedtek. Ugyanez éves bázison 22,5 és 23,7 százalékos emelkedést mutatott.
A növekedés szinte teljesen egészében annak tudható be, hogy felszökött a kereslet a beruházási javak – gépek, berendezések, gyártó eszközök – iránt. A fogyasztási cikkek kereslete azonban továbbra is csökkenést mutat, jelezvén, hogy az emberek vásárlási kedve – írja a ProfitLine.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >