Közel két éves csúcson a búzaár: Oroszország felfüggeszti az exportot
Az orosz miniszterelnök szóvivője bejelentette, hogy az Oroszországban tomboló tűz hatására felfüggesztik a gabona exportot.
Az ötven éve nem látott aszályt és a kiterjedt tüzeket követően az orosz kormány úgy határozott, hogy augusztus 15-től felfüggeszti a gabonaexportot. Jelenleg 23 havi csúcson áll a búza árfolyama, az ár napok óta emelkedik, mivel a szakértők szerint a tűz hatalmas károkat okozott. Korábban az orosz termelőket tömörítő szövetség arra figyelmeztetett, hogy a kivitelt csak később, előzetes figyelmeztetést követően szabad leállítani, hogy a kereskedők kellően felkészülhessenek a helyzetre.
Gary Sharkey, a Premier Foods búzabeszerzési részlegének főnöke a Financial Timesnak korábban elmondta: az élelmiszeripar képtelen figyelmen kívül hagyni a búza árának 50 százalékos emelkedését. Oroszország a júniussal záruló tizenkét hónapban a világ negyedik legnagyobb búzaexportőre volt az Egyesült Államok, az EU és Kanada mögött az amerikai mezőgazdasági minisztérium adatai szerint.
Az MF Global mérése szerint tavaly a FÁK a globális export 25 százalékát adta. Richard Feltes úgy látja, az oroszországi tűz a legsúlyosabb esemény, amely 1975 óta a szektort sújtotta, és bár a katasztrófa pontos mérlege egyelőre nem ismert, biztos, hogy jelentősen csökken a kínálat – írja a Bloomberg nyomán a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >