Közel félmilliárd aludoboz megy pocsékba
Magyarországon évente 800-900 millió darab sörös és üdítős alumínium italdoboz kerül forgalomba, de ennek felét, mintegy 450 millió darab aludobozt nem hasznosítják újra – írja a tozsdeforum.hu. Ez környezetvédelmi és gazdasági szempontból is óriási pazarlás, hiszen az alumínium minőségromlás nélkül szinte 100 százalékban és akárhányszor újrahasznosítható. A „Dobd be magad” környezetvédelmi szemléletformáló program játékos formában idén is felhívja a fiatalok és fiatal felnőttek figyelmét, hogy az aludobozok szelektív visszagyűjtésével nagyon sokat tehetnek környezetükért.
Ahogy Európa más országaiban is, Magyarországon is számos lehetőség áll rendelkezésre az aludobozok szelektív gyűjtésére. Választhatjuk az üzletekbe telepített, a Returpack Kft. által üzemeltetett mintegy 200 aludoboz visszaváltó automata egyikét, amelyekben évente 100 millió darab sörös és üdítős italdoboz gyűlik össze, emellett a házhoz menő szelektív gyűjtés is elérhető az ország legtöbb városában.
Az iparági statisztikák azonban azt mutatják, hogy van hová fejlődnünk a szelektív gyűjtésben. Míg nálunk csupán 30-50 százalékos, addig a szomszédos Szlovákiában 69 százalék, Ausztriában 70 százalékos az aludobozok visszagyűjtési aránya, Belgium 98 százalékos példája pedig azt mutatja, a teljes visszagyűjtés sem lehetetlen.
A szelektív gyűjtést gyakran éri az a kritika, hogy drága. Az aludobozok újrahasznosításánál környezetvédelem és gazdaságosság egy irányba mutat: az alumínium ugyanis minőségromlás nélkül közel 100 százalékban, akárhányszor újrahasznosítható, így az elsődleges nyersanyagokból készülő fémhez képest az újrahasznosított alapanyagból előállított alumíniumhoz 95 százalékkal kevesebb energia szükséges.
Ez azt jelenti, hogy egyetlen aludoboz újrahasznosításával például annyi energiát spórolunk, amely egy laptop 3 órás működéséhez is elegendő.
Idén is elindul az alumínium dobozok szelektív gyűjtését és újrahasznosítását népszerűsítő „Dobd be magad” környezetvédelmi edukációs program. A www.dobdbemagad.com oldalon elérhető Aluvaluta játék a visszaváltást ösztönzi: ha az áruházakba telepített automatáknál váltják vissza az aludobozokat, most értékes ajándékokat nyerhetnek a résztvevők, csakúgy, mint az Aluakadémia játékkal, amely pedig a fiatal felnőttek környezetvédelmi és újrahasznosítási ismereteit igyekszik játékos formában bővíteni.
„Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok körében népszerűsítsük a szelektív gyűjtést, hiszen ők fogyasztanak a legnagyobb arányban aludobozos italokat, illetve ez a korosztály a legfogékonyabb és legnyitottabb a környezetvédelmi témákra.”
„A „Dobd be magad” környezetvédelmi szemléletformáló programunk játékai révén olyan fontos ismeretekre tehetnek szert, mint hogy az alumínium sokféleképpen felhasználható alapanyag, az újrahasznosítás révén például újjászülethet bicikliként, lehet belőle mobil vagy repülőgép alkatrész, de 60 nap leforgása alatt italdoboz formájában ismét az üzletek polcaira kerülhet” – mondta Duma László, a Returpack Kft. ügyvezető igazgatója. (tozsdeforum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése
Jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése, a gazdák 91…
Tovább olvasom >A megunt mobiltelefon értékes – 1500 kiselektronikai eszközt hoztak vissza az Auchanba újrahasznosításra
Harmadik alkalommal csatlakozott az Auchan áruházlánc a „Passzold vissza, Tesó!”…
Tovább olvasom >AM: jelentős támogatás segíti a Dévaványai-Ecsegi puszták természetes vízháztartásának helyreállítását
A Körös-Maros Nemzeti Park területének jelentős része vizes élőhely, ezért…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Ausztriában 3,0 százalékra mérséklődött az infláció májusban
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel…
Tovább olvasom >