Közel ezer bringás tekert McDonald’s BringaMánia Tisza-tó Túrán
A McDonald’s BringaMánia® Tisza-tó Túra már második alkalommal mozgatta meg számtalan kerékpáros fantáziáját. A tiszafüredi rendezvényközpontban összegyűlt túrázókra ezúttal is magával ragadó bringás élmények vártak.
A rendező Vuelta Sportiroda a hazai McDonald’s-cal karöltve, a McDonald’s BringaMánia® Tour de Balaton sikerességén felbuzdulva 2021-ben hívta életre őszi tókerülő túráját, melyre 2022. szeptember 24-én már másodszor került sor. A kezdetben hűvös, később azonban kiviruló szombati reggelen 93 százalékos részvételi arány mellett csaknem 1000 kerékpáros érkezett rajtra készen a tiszafüredi Morotva kerékpáros pihenőparkba.
A túrázók ezúttal is két különböző távon indulhattak útnak: a Családi kör résztvevőire 35 kilométer várt Poroszlóig és vissza, a Tó-kör indulói pedig a teljes állóvizet megkerülve, 65 kilométer tekerés után érkezhettek meg a célba. Az útvonal ezúttal is magába foglalta a régió legjelentősebb turisztikai attrakcióit, köztük a 2021-ben Az év kerékpárútja címet elnyerő, Poroszlót és Tiszafüredet összekötő kerékpáros hidat, a Tisza-tavi Ökocentrumot, a sarudi Élményfalut, a kiskörei kilátót, illetve az országban példátlan konstrukciónak számító hallépcsőt is.
A rendezvényközpontban pénteken négy és hét óra között, illetve szombat reggel is lehetőség nyílt a rajtcsomagok átvételére: a nevezők pólóval, kulacsokkal, tornazsákkal, célba érkezéskor pedig éremmel gazdagodhattak. Az első rajtolók 9:30-kor vághattak neki a családi távnak, majd a startok sorát a Tó-körös indulások folytatták. A túrázók Sarudon, Abádszalókon és Tiszafüreden is frissítő kortyokhoz és falatokhoz juthattak, miközben napsütötte időben csodálhatták meg a Tisza-tó természeti és kulturális csodáit.
A Morotva kerékpáros pihenőparkban a visszaérkezőkre helyszíni programok egész sora várt: a McDonald’s BringaMánia® sátrainál kerékpáros ügyességi pálya, kineziotape-es kezelés és KRESZ-totós játék, a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítványnál pedig színezősarok. Az eseményt további kiállítók és támogatók kitelepülései is színesítették, volt lehetőség pl. kerékpárok tesztelésére, vagy akár Eisberg saláták kóstolására. A délutáni sorsolásokon a résztvevők értékes ajándékokat nyerhettek.
Kapcsolódó cikkeink
A sarki fény is beköltözik Nyugati téri Mekibe az adventi időszakban
A McDonald’s Nyugati téri egységének egyedi attrakciója, a fényfestéssel és…
Tovább olvasom >A Beyond Meattel társulva kínál a McDonald’s növényi csirkefalatokat Franciaországban
Új növényi alapú terméket vezetett be a McDonald’s a Beyond…
Tovább olvasom >A McDonald’s egy év alatt megduplázta megváltozott munkaképességű munkavállalói számát
A fogyatékkal élők világnapja alkalmából a hazai McDonald’s büszkén jelentette…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >