Közel 5 milliárd euróval járul hozzá a spanyol gazdasághoz a Heineken
A Heineken 2023-ban 4,84 milliárd euróval járult hozzá a spanyol gazdasághoz, ami az ország GDP-jének 0,3%-át teszi ki – derül ki a PwC által a Heineken Heineken España számára készített jelentésből – írja az ESM.
A Heineken, Cruzcampo, Amstel és El Águila márkákat jegyző sörgyártó minden egyes eurónyi bevétele után 11 eurót tesz hozzá a spanyol gazdaság egészéhez.
Hosszú távú jelenlét és helyi gyártás
A Heineken több mint 120 éve van jelen Spanyolországban, amely a második legnagyobb piaca Európában és a hatodik legnagyobb a világon. Az országban értékesített sörök és ciderek 98%-a helyben, madridi, sevillai, valenciai és jaéni üzemeiben kerülnek előállításra.
Az elmúlt három évben a Heineken közel 190 millió eurót fektetett be a spanyol piacon, további 30 millió eurót fenntarthatósági és társadalmi kezdeményezésekre, valamint több mint 700 millió eurót a vendéglátóipar versenyképességének növelésére fordított.
Fenntarthatóság és foglalkoztatás
A cég működése révén több mint 85.000 munkahelyet támogatott, ami az nemzeti foglalkoztatottság 0,4%-ának felel meg. Ezek 70%-a a vendéglátó- és élelmiszeriparhoz kapcsolódik. A vállalat a Cruzcampo Alapítványon keresztül külön hangsúlyt fektet a fiatalok foglalkoztatására és tehetséggondozására.
A fenntarthatósági célok terén a Heineken 2023 végére energiafelhasználásának 51%-át – beleértve az villamosenergia 100%-át – megújuló forrásokból biztosította, termelési tevékenységének karbonlábnyomát 43%-kal csökkentette, és valamennyi gyára megkapta a hulladékmentességről szóló tanúsítványt.
Kapcsolódó cikkeink
Tavaly 20,9 millió hektoliter sört főztek a cseh sörgyárak
Tavaly 20,9 millió hektoliter sört főztek a csehországi sörgyárak, ami…
Tovább olvasom >Házisörfőzők Nemzetközi Versenye szombaton a Főzdeparkban
Ingyenes programok, főzdetúrák és kilenc ország legjobb házisörei várják az…
Tovább olvasom >Jelentős mértékben bővítette saját márkás kínálatát a spanyol Makro
406 új saját márkás termékkel bővítette kínálatát a Makro Spanyolországban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Augusztus végéig meghosszabbítják az élelmiszerek árréscsökkentését
Nagy István agrárminiszter a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a…
Tovább olvasom >Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >