Közel 3,5 milliárd euróért veszi meg a DoorDash a Deliveroo-t
Amerikai riválisa, a DoorDash tulajdonába kerül a brit székhelyű étel-házhozszállító, a Deliveroo. A felek mintegy 3,4 milliárd eurós (2,9 milliárd fontos) vételárban állapodtak meg.
Az akvizíció a 2013-ban alapított DoorDash globális növekedésének hivatott újabb lendületet adni, hiszen a két cég együttesen több mint 40 országban van jelen, amelyekben összesen több mint egymilliárdan élnek – írja a Grocery Gazette.
Will Shu, a Deliveroo társalapítója és vezérigazgatója szerint az ügylet „egy transzformatív időszak kezdetét jelenti”, hangsúlyozva, hogy a két vállalat hasonló értékeket vall és stratégiáról is hasonlóak az elképzeléseik.
Claudia Arney, a Deliveroo igazgatótanácsának elnöke úgy nyilatkozott, hogy a DoorDash-sel való egyesülés révén a Deliveroonak lehetősége nyílik továbbra is építeni az eddigi stratégiai és működési eredményeire, növelni versenyelőnyét, és még többet fektetni az innovációba.
Tony Xu, a DoorDash vezérigazgatója és társalapítója kiemelte, hogy az ily módon létrejövő vállalatcsoport a DoorDash működési tapasztalatát a Deliveroo helyi ismereteivel ötvözi . A közös cél világszerte tovább javítani a kiszolgálást, támogatni a működési területükön lévő városokban a gazdasági növekedést, és vezető globális platformot építeni a helyi kereskedelem számára.
Kapcsolódó cikkeink
A Deliveroo Expresszel társul a brit Co-op
A brit Co-op kiskereskedelmi lánc új szintre emeli online szolgáltatásait:…
Tovább olvasom >Boszniai vállalatnak adja el édességüzletágát a Podravka
A horvát Podravka élelmiszeripari vállalat szlovén leányvállalata, a Žito 8,6…
Tovább olvasom >Új funkciókkal egészül ki a Glovo alkalmazása
A felhasználóknak nyújtható még személyre szabottabb élmény érdekében teljesen átalakítja…
Tovább olvasom >További cikkeink
Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac
Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek…
Tovább olvasom >