Közel 340 tescós hagyja ki ma a munkát
Ennyien vannak ugyanis, akiknek 6-7 éves gyermeke van, és élhettek a Tesco által biztosított extra szabadnap lehetőségével, hogy elkísérjék első napjukra az iskolába gyermeküket. Az áruházlánc minden évben a tanév első napján biztosítja az extra fizetett szabadnap lehetőségét azoknak a kollégáknak, akik kérik.

Szeptember 2. fizetett szabadnap az elsős szülőknél
A Tesco figyel arra, hogy munkatársai ne maradjanak le a számukra fontos pillanatokról. Ilyen az is, amikor gyermekük elkezdi az iskolát. A Tesco munkatársai között összesen 342-en vannak azok, akiknek gyermeke idén lett 6-7 éves, és iskolakezdés előtt áll. Ők azok, akik szeptember 2-ára extra fizetett szabadnapot kérhették, hogy elkísérhessék gyermeküket az első iskolai napon.
Az áruházlánc kiemelt figyelmet fordít arra, hogy minél több eszközzel segítse a gyermekeket nevelő kollégáit. Összesen 2500 tescós nevel 4500 18 év alatti gyermeket, az iskolás korú gyermekek szülei pedig az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kapnak beiskolázási támogatást 7500 forintos levásárolható kuponok formájában.
A Tesco Angyal Alapítvány ezen felül 245 krízishelyzetben lévő munkatársunk számára nyújtott közel 4 millió forint értékben iskolakezdési támogatást.
De nem csak az iskolás gyerekeket nevelőkre figyel az áruházlánc. A vállalat számos különféle családbarát intézkedéssel biztosítja, hogy a gyermeket vállalók minél több szabadnapot kapjanak és ezáltal meg tudják valósítani a munka-magánélet egyensúlyát. Az áruházlánc részmunkaidős és rugalmas munkavégzési konstrukciókat is biztosít, valamint az áruházi dolgozók egy applikációban jelezhetik, mikor nem érnek rá, amit a munkabeosztás készítésekor a vezetők figyelembe vesznek. A friss szülők – mind az apukák, mind az anyukák – tescós babacsomagot kapnak gyermekük érkezésekor. A Tescónál a háromévesnél idősebb gyermekek örökbefogadói is igénybe vehetnek 8 hét fizetett szabadságot a beilleszkedési folyamat megkönnyítéséhez. Emellett gondviselőknek járó extra fizetett szabadságokkal azok is élhetnek, akik hivatalos döntés alapján gondoskodnak egy családtag gyermekéről. A kiterjesztett fogantatási támogatás pedig a termékenységi kezelésekben részt vevő kollégákon túl azokra is érvényes, akiknek a párja érintett az eljárásban.
Az iskolakezdési szezonban természetesen számos nagyszerű ajánlattal is várja mind munkatársait, mind vásárlóit a Tesco. Az áruházlánc 5 millió darabból álló tanszerválasztékkal készült a tanévkezdési bevásárlási szezonra. A füzetekre, tolltartókra, írószerekre, táskákra és egyéb iskolaszerekre egészen szeptember 8-ig különféle kedvezményeket és akciós árakat kínál. Érdemes böngészni a heti akciós újságokat, mert az első iskolai napokban Clubcard hűségkártyával 25%-kal olcsóbban vásárolható meg bármely iskolaszer.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Már javában tart a dinnyeszezon a Tescónál
A Tesco évről évre jelentős mennyiségű magyar görögdinnyével látja el…
Tovább olvasom >Újabb közel 60 milliót fordíthatnak helyi szervezetek fiatalok közösségi programjaira a Tesco pályázati programjával
Április 7-én elstartolt a Tesco közösségi pályázati programjának második fordulója,…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >