Közel 300 pályázat érkezett a Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázati programjára
November 23-án lezárult a Tesco „Ön választ, mi segítünk”, helyi közösségeket támogató pályázati programjának nevezési határideje. Országszerte 297 szervezet és informális baráti társaság nyújtotta be pályázatát, esélyt adva ezzel maguknak a 400, 200, vagy 100 ezer forintos támogatási összeg elnyerésére. A beérkezett pályázatokat ezúttal is a Magyar Adományozói Fórum független szakértői bírálják el, és választják ki azokat, amelyek továbbjutnak a januárban induló áruházi szavazási szakaszba. Ennek során már a vásárlók dönthetik el, melyek a számukra legszimpatikusabb kezdeményezések.
Az érdeklődő szervezetek országosan 61 körzetben adhatták be pályázataikat. A legtöbb nevezés Budapestről, valamint Bács-Kiskun és Pest megyékből érkezett. Jelentkezni három kategóriában lehetett: környezetszépítő, egészséges életmódra ösztönző és oktató, képességfejlesztő programokkal. A három kategóriában közel azonos számú pályázat érkezett, de a helyi közösségek környezetének megszépítésére, illetve a helyi közösségi élet előmozdítására irányuló kezdeményezések kategóriája kicsit népszerűbbnek bizonyult a másik kettőnél.
A program aktuális szakaszában a beérkezett pályázatokat a Magyar Adományozói Fórum független szakértői bírálják el, és döntenek arról, melyek jutnak tovább az áruházi szavazási szakaszba. A vásárlók 2019. január 21. és február 17. között szavazhatnak majd a számukra legszimpatikusabb kezdeményezésekre. Szavazatukat a vásárlások után kapott zsetonokkal adhatják le úgy, hogy azt az áruházakban kihelyezett zsetongyűjtőkbe dobják a nekik legjobban tetsző program mellé. A Tesco valamennyi, a szavazási szakaszra bejutott szervezetet támogatja 400, 200, valamint 100 ezer forinttal, a szavazatok számának függvényében.
A Tesco ősszel immár ötödik alkalommal hirdette meg az „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű közösségi pályázati programját, mellyel közösségépítő kezdeményezéseket támogat. Az eddig lezárult négy fordulóban közel 100 millió forinttal, összesen több mint 300 szervezetet támogatott a vállalat. A programok mindegyike a helyi közösségek életének fejlődéséhez járul hozzá. A vásárlói szavazatoknak és az elnyert összegeknek köszönhetően például látássérülteknek szervezett főzőtanfolyam, segítő kutyák kiképzése, számos játszótér és mezítlábas ösvény megépülése, valamint több tucat egészségügyi szűrés, sport-, és közösségi program is megvalósulhatott.
A nyertes szervezetek listáját és az elnyert támogatási összeget az áruházlánc 2019. március elején hirdeti ki.
A korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ a www.tesco.hu/kozosseg<http://www.tesco.hu/kozosseg> oldalon olvasható.
Kapcsolódó cikkeink
57 millió forinttal ad lendületet a Tesco a helyi fiatalok és közösségek jövőjét támogató projektekhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nekünk az étel a mindenünk” – üzeni a Tesco kiváló alapanyagokra fókuszáló új kampánya
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Olcsót vagy hazait? – válaszút előtt a szlovák élelmiszer-kereskedelem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Lidl Magyarország csatlakozott az adománykonvojhoz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Kifli.hu anyacége az AutoStore-ral közösen hoz létre a világon egyedülálló, AI-vezérelt központot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így alakul a PENNY nyitvatartása az októberi és novemberi ünnepnapokon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >