Közel 170 millió forint értékű csempészett cigaretta egy kamionban
Közel 170 millió forint értékű csempészett cigarettát találtak a pénzügyőrök egy kamionban, amit a dohányáruval együtt lefoglaltak. A magyar-ukrán állampolgárságú sofőrt gyanúsítottként kihallgatták – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi szervezetének sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Simon Béla őrnagy elmondta, hogy a teherautó, amelyet a pénzügyőrök az M0-s autóúton ellenőriztek, az okmányok alapján fenyő fűrészárut szállított Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Csehországba. A rakomány átvizsgálásakor a nyomkövető kutya jelzett, hogy a szállítmányban dohánytermék található, ezért a kamiont alaposan átvizsgálták.
A raktérben 18 raklapon bútorlapokat találtak, amelyek szélei alumínium léccel voltak megerősítve. Miután ezeket szétfeszítették, üregeket találtak az ellenőrők a farostlemezek között, amelyekben több mint 184 ezer doboz különböző márkájú, adózás alól elvont, 168 millió forint értékű cigaretta volt.
Az ügyben a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói orgazdaság miatt indítottak eljárást. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NAV: február 1-től a vállalkozások bizonyos feltételekkel adómentesen számolhatják el a reprezentációs költségeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kisfilmpályázatot hirdet a NAV a fiataloknak, akik bemutathatják, hogy lehet nemet mondani a dohányzásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAV: februártól már alkalmazható a felszolgálási díjra vonatkozó adókönnyítés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felértékelődik az utasbiztosítás szerepe 2026-ban a focivébé miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



