Közel 100 munkahelyet ajánl fel a Vajda-Papír az Ukrajnából menekülőknek
Közel 100 munkahelyet ajánl fel a Vajda-Papír, Magyarország vezető higiéniai papír termék gyártója az Ukrajnából menekülőknek. Vajda Attila, a Kft. alapító ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a vállalatcsoport több mint 650 munkavállalót foglalkoztató cég dunaföldvári, székesfehérvári és budapesti gyárában is kínál munkalehetőségeket. Hangsúlyozta, hogy az itt elhelyezkedőknek biztos jövedelmet és lakhatást is biztosíthatnak.

100 új munkahely menekülteknek
A Vajda-Papír Kft. mindegyik gyára közelében biztosít szálláslehetőséget az egyedülállóknak, de segítséget nyújtanak a családok elhelyezésében is, és megszervezik az egészségügyi ellátásukat is. Nem hagyjuk magára a dolgozók hozzátartozóit – mondta, és megemlítette, hogy felveszik a kapcsolatot a helyi önkormányzati illetékesekkel a gyerekeknek óvodai, iskolai elhelyezése érdekében. A magyarul nem beszélő munkavállalóknak tolmács segíti a beilleszkedést. „Magyarország egyik vezető papírtermék-gyártójaként eddig is fontos volt a szolidaritás – a nehéz helyzetű magyarországi családokon rendszeresen segítünk – így nem mehetünk el segítségnyújtás nélkül a bajba jutott, tőlünk menedéket kérő ukrajnai magyarok és ukránok mellett sem” – mondta. Hangsúlyozta, ebben az időszakban nagyon fontos a támogatás minden formája, a munkalehetőség azonban a hosszú távú biztonságot garantálhatja ezeknek az embereknek.
Ismertette: a Vajda-Papír budapesti gyárába 20 munkahelyet ajánlanak gépkezelőknek, gépbeállítóknak, további 10-et kézi anyagmozgatóknak, kézi csomagolónak szintén 10 munkavállalót várnak, targoncavezetői munkakörbe ugyancsak 10-et.
A székesfehérvári üzembe 8 gépkezelőt és 20 kézi csomagolót, a dunaföldvári üzembe pedig további 4 gépkezelői, 6 targoncavezetői, 3 elektromos karbantartói és ugyancsak 3 gépkarbantartói állás várja az ukrajnai harcok elől menekülő munkavállalókat. A munkalehetőségekről információk a Vajda-Papír honlapján a Karrier aloldalon érhetők el.
Kapcsolódó cikkeink
Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >Ukrajnában több mint kétéves csúcs után mérséklődött az éves infláció júniusban
Ukrajnában az előző havi több mint kétéves csúcsot követően lassult…
Tovább olvasom >Megosztó alku: nő az ukrán mezőgazdasági termékek uniós importkvótája
Az Európai Unió új megállapodást írt alá Ukrajnával, amely több…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >