Követőre talált a Köszönjük, Sió! Iskolatáska Program
A héten indult útjára az ország 130 különböző intézményébe az a több mint 1000 iskolatáska, amivel idén immár ötödik alkalommal támogatja a Köszönjük, Sió! Iskolatáska Program az alsó tagozatosok tanévkezdését. Az országos összefogást inspiráló Programban gyerekek, szülők, pedagógusok, ismerősök és rokonok aktív hozzájárulása hozza meg az eredményeket évről-évre.
Az első alkalommal 2008-ban meghirdetett pályázat mára több tízezer család számára vált felejthetetlen élménnyé. Tette ezt nemcsak azáltal, hogy a mindennapok egyik fontos eszközét biztosította, hanem összekovácsolta az iskolák kisebb-nagyobb közösségeit, közelebb vitte a gyermekeket egymáshoz, 2010 óta pedig bevonta, aktivizálta a felnőtteket is.
A Sió-Eckes Kft. társadalmi felelősségvállalási programja nemcsak a szorgalmas, rászoruló gyermekeket és családjaikat támogatja, hanem hozzájárul a közös gondolkodás kialakításához. Erősíti a gyermekek integrációját, a közösségek összefogását is azáltal, hogy a nem-rászoruló gyermekek rajzolnak társaikért, valamint közösen leadott szavazatokkal nagyszerű közösségi programokat valósíthatnak meg az általános iskolák.
„A Sió-Eckes számára a gyermekekért érzett felelősség kiemelt jelentőségű. Örömünkre szolgál, hogy immár 5. alkalommal zajlik sikeresen a Program, sőt idén követőre is akadtunk. A Köszönjük, Sió! Program ezúton is üdvözli, azt, hogy az eltelt hosszú évek után a Programon kívül más szervezet is figyelmet fordít arra, hogy milyen nehézségeket okoz a családoknak a gyermekek beiskolázása, és szintén iskolatáskákkal próbál segíteni.” – hangsúlyozta Nagy Györgyi, a Köszönjük, Sió! Program vezetője – „Természetesen, az iskolatáskák idén sem üresek, az Office Depot jóvoltából idén is számos felszerelést, így vonalzót, grafit- és színes ceruza készleteket, festéket és más apróságot is tartalmaznak.”
Az iskolatáskák kiszállítása mellett a Program Rajzversenyének szavazási szakasza jelenleg is zajlik, amiről a www.koszonjuksio.hu oldalon, valamint a Köszönjük, Sió! Program Facebook és iwiw oldalain olvashatnak, valamint Önök is szavazhatnak az online Galériába feltöltött rajzokra.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >