Kötelező akciózás: a Nemzetgazdasági Minisztérium fellép a tisztességtelen áremeléseket alkalmazó kiskereskedelmi láncokkal szemben
Az élelmiszer árstopok, a kötelező akciózás, illetve az online árfigyelő rendszer, eredményesnek bizonyultak a szankciós infláció letörésében. Ugyanakkor a kötelező akciózás kivezetését követően a kereskedelmi láncok egyidejű és jelentős mértékű áremeléseket hajtottak végre alapvető termékek esetében, amely ellen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) határozott intézkedéseket tesz és kezdeményezi a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyjogi vizsgálatát – jelentette be szerdai közleményében az NGM.

Sikerként azonosítják a kötelező akciókat Image by drobotdean on Freepik
A közleményben felidézték: a kötelező akciózás rendszerét a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatára a kormány 2023. június 1-jétől vezette be. A kötelező akciózás az online árfigyelő rendszerrel karöltve jelentősen hozzájárult az infláció letöréséhez és visszaszorításához. A szabályok betartása, így a családok védelme érdekében a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok szigorúan léptek fel: közel 3000 üzletet ellenőriztek, és mintegy 650 millió forint összegben szabtak ki bírságot.
A kormány az inflációs folyamatokat, valamint a kapcsolódó intézkedés-rendszert folyamatosan felülvizsgálta és 2024 júniusában megállapította, hogy a kötelező akciózás elérte célját, ezért 2024. július 1-jétől kivezette az intézkedést, ugyanakkor a kiskereskedelmi üzletek közötti verseny fenntartása érdekében továbbra is működteti az online árfigyelő rendszert – emlékeztetett az NGM.
Az online árfigyelő rendszerben napi szinten frissülő áradatok alapján azonban egyértelművé vált, hogy a kötelező akciózás kivezetését követően többek között a finomliszt, a 2,8 százalékos UHT tej és a cukor fogyasztói ára tekintetében a legnagyobb kiskereskedelmi láncok egyidejű és jelentős áremelést hajtottak végre. A gyártói márkás finomliszt árát átlagosan majdnem 80 százalékkal emelték a legnagyobb kiskereskedelmi láncok, de egyes üzleteknél valamely lisztek esetében több mint 100 százalékos áremelés is volt.
Az ugyancsak gyártói márkás tej árát átlagosan mintegy 45 százalékkal növelték, míg a gyártói márkás kristálycukrot átlagosan több mint 25 százalékkal drágították. Továbbá a saját márkás termékek árait is – bár kisebb mértékben – ugyancsak jelentősen, mindhárom terméktípus esetében átlagosan 30 százalékkal emelték – sorolta a minisztérium.
Az NGM fogyasztóvédelmi szempontból megvizsgálta a helyzetet, majd megállapította, hogy az érintett kiskereskedelmi láncok magatartása aggályos, az áremelések túlzók, ezért szükséges a kiskereskedelmi láncok egyidejű és jelentős áremelésének versenyjogi vizsgálata.
Hangoztatták: a Nemzetgazdasági Minisztérium elkötelezett a magyar családok védelme érdekében, így az adatok alapján kezdeményezi a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatának megkezdését, illetve azt is, hogy a minisztériumhoz tartozó fogyasztóvédelem, illetve a Gazdasági Versenyhivatal közösen lépjen fel a tisztességtelen vállalkozásokkal szemben.
Kapcsolódó cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Feketelistán a zöldre festés?
A greenwashing (magyarul: zöldre festés) során környezetbarátabbnak állítanak be egy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >