Kőröstej: hamarosan a polcokon lesz az új sajtkrém
Két héten belül megtalálható lesz a boltok polcain a Kőröstej Csoport új terméke, az üveges Hajdú sajtkrém. A tégelyes krémmel a cég a tömlős sajt nehéz tárolását és felbontását szeretné kiküszöbölni – írja az agrarszektor.hu.
Akár már két hét múlva elérhető lesz a boltokban a Kőröstej Csoport új terméke, az 50 grammos kiszerelésű, mini üveges Hajdú sajtkrém. Az új termékkel a tömlős sajtokat szeretné kiváltani a cég, és a tégelyes kiszereléssel a tömlős sajtok felbontási és tárolási problémáit is megszüntetik – mondta az agrárszektor.hu-nak Riad Naboulsi a Kőröstej Csoport tulajdonosa a 12. Coop Rally.
A cég szinte minden évben piacra dob legalább két új sajtot, idén a Serpenyős & Grillsajt volt az egyik ilyen termékük – tette hozzá. A vállalat már túl van azon az árválságon, amely a tejszektort sújtotta, ezt az állapotot azonban csak folyamatos fejlesztésekkel, beruházásokkal, valamint új termékek bevezetésével lehet fenn tartani. Az üveges Hajdú sajtkrém is ennek az eredménye, ugyanis azon kívül, hogy praktikus lesz, az ára nem lesz magasabb, mint egy tömlős sajté, függetlenül attól, hogy az üvegnek vannak költségei – közölte a tulajdonos. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Óriási Hajdú-kampány az arab országokban
Minden idők egyik legnagyobb, magyar élelmiszermárkát népszerűsítő, de külföldön folytatott…
Tovább olvasom >Hajdú áfonyás-jalapeños grillsajt 240 g
A Hajdú grillsajtcsalád jelentős nemzetközi sikerei mellett hosszú évek óta…
Tovább olvasom >Egy magyar sajtmárka hihetetlen világsikerei
Dubajban, Bejrútban, Katarban, és számos más távoli vidéken találunk minőségi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Dinamikus bővülés a SPAR franchise hálózatában: 19 új üzlet Magyarországon
A SPAR franchise hálózata 2024 első félévében 19 új üzlettel…
Tovább olvasom >Ezért fáradtak nyáron a magyarok
Évente átlagosan 44 óra alvásvesztést okoz a globális felmelegedés egy…
Tovább olvasom >