Környezetvédelem játékosan – több ezer résztvevő a Nádudvari családi napon
Óriási tömeg, rengeteg gyerek élvezte a Nádudvari Élelmiszer Kft. „Mit tehetünk többet” kampányának nyár záró rendezvényét a Kopaszi-gáton, az Öbölházban. Az esemény több, mint 2000 résztvevőt vonzott, és nem csak a gyerekek, hanem a szülők is élményekkel teli napot tölthettek el.
A rendezvény fókuszában a környezetvédelmi edukáció állt. A rendezvény részeként többek között egy környezetvédelmi kvízjáték várta az érdeklődőket, ahol izgalmas kérdések segítségével tanulhattak meg többet a fenntarthatóságról. A gyerekek kreativitását is próbára tették, hiszen a helyszínen elkészített műveikkel azonnal nevezhettek a Nádudvari által meghirdetett rajzpályázatra is. A rajzokban a gyerekek megmutathatták, hogy számukra mit jelent a „Mi tehetünk többet…” mottó. Az alkotások nemcsak szépek, hanem elgondolkodtatóak is lettek. Még szeptember 30-ig várja a Nádudvari a további pályaműveket. A pályázat három kategóriájának győztese pedig a rajzait viszont láthatja majd a Nádudvari joghurtok csomagolásán is.
A kis természetvédők kihívásokat teljesíthettek, mint például a környezetvédelmi memóriajáték vagy a virágültetés, ahol saját kis növényeiket ültethették el, ezzel is hozzájárulva a zöld jövőhöz. Mindezek mellett a leglelkesebb résztvevők, akik legalább nyolc pecsétet gyűjtöttek a pályázati lapjukra, még egy szerencsekeréken is pörgethettek, ahol izgalmas játékokat és joghurt csomagokat nyerhettek. A rendezvény egyik legizgalmasabb része a Nádudvari által kialakított szabadtéri edzőterem volt, amely a sport és a mozgás fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiss Virág Fitness Világbajnok segítségével mozoghattak a kicsik és nagyok egyaránt, kipróbálhatták magukat a különféle sporteszközökön, és még profi edzőktől is tanulhattak új trükköket.
Az esemény tökéletes példa volt arra, hogy a környezettudatosság és az egészséges életmód népszerűsítése nem csak szükségszerű, hanem szórakoztató is lehet. A résztvevők boldogan tértek haza, tele új ismeretekkel, élményekkel és talán egy kicsit jobban elkötelezve a környezettudatos életmód mellett.
„A családi napunk egy olyan esemény volt, amely minden korosztályt arra inspirált, hogy tegyen többet a saját és a környezete egészségéért. Mert végső soron mindannyiunknak fel kell tennünk a kérdést: „Mit tehetünk többet?” – a válasz a mindennapi választásainkkal kezdődik.”
– mondta Nagy Krisztina a Nádudvari Élelmiszer Kft marketing vezetője.
Kapcsolódó cikkeink
Jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése
Jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése, a gazdák 91…
Tovább olvasom >Repül a sült galamb
Mindennapjainkat teszik egyszerűbbé a kényelmi termékek: konyhakészek, mélyfagyasztottak, szárítottak, előfeldolgozottak,…
Tovább olvasom >AM: jelentős támogatás segíti a Dévaványai-Ecsegi puszták természetes vízháztartásának helyreállítását
A Körös-Maros Nemzeti Park területének jelentős része vizes élőhely, ezért…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >