Környezettudatosabbá válik a Spar üzlethálózata
Környezettudatosabbá válik a Spar üzlethálózata, az utóbbi három évben összesen mintegy 52 milliárd forintból 55 saját tulajdonú egységet modernizált és 11 új üzletet szerelt fel energiatakarékos berendezésekkel a cég – közölte az MTI-vel a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója szerdán, a cég egyik felújított budapesti áruházának ünnepélyes megnyitóját követően.
Maczelka Márk tájékoztatása szerint a most átadott, Kerepesi úton lévő, 1760 négyzetméteres szupermarket több mint 750 millió forintból újult meg, eladóterébe LED világítást szereltek be, az új hűtőbútorokra ajtót szereltek, és hűtőszivattyús komfort fűtő- és hűtőrendszert építettek be. Az áruház 50 szakképzett embernek ad munkát.
Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy idén 23 milliárd forintot fordít Magyarországon a cég kereskedelmi hálózatának fejlesztésére, új üzletek nyitására és felújításokra. Idén országszerte 26 üzletet modernizál a társaság.
Hozzátette: a vállalat 345 Spar szupermarketet, 32 Interspart és 108 Spar Partner franchise üzletet üzemeltet. A Spar Magyarország Kft. korábbi tájékoztatása szerint a forgalma tavaly 3 százalékkal, 488,2 milliárd forintra nőtt, az idei tervekben az 500 milliárd forintos forgalom elérése szerepel. Az idén 25 éves társaság alapítása óta több mint egymilliárd eurót költött beruházásokra a magyar piacon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Országos összefogásra hív a SPAR – indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak
Idén immár ötödik alkalommal szervezi meg a SPAR Magyarország és…
Tovább olvasom >A fenntartható vásárlásért kampányol a SPAR Szlovéniában
Szlovéniában újabb lépést tett a SPAR a fenntarthatóság felé vezető…
Tovább olvasom >Itt a SPAR QUICK AND EASY: konténerbolt, ami megváltoztatja, amit a vásárlásról gondoltunk
Van élet a stadionbüfén túl! A SPAR idén tavasszal nemcsak szurkol, hanem jelen…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új ízekkel bővül a Szentkirályi Egy Csepp Gyümölcs termékcsalád
Két új ízzel bővíti cukor- és édesítőszermentes portfólióját a Szentkirályi…
Tovább olvasom >INTERSPAR – stabilitás és minőség 30 éve
Az INTERSPAR 30 éves jubileuma nem csupán egy ünnep, hanem…
Tovább olvasom >Gazsi Zoli közel két évtized után távozik az Eisbergtől
Gazsi Zoltán búcsúzik az Eisbergtől. Zoli közel két évtizedig vezette…
Tovább olvasom >