Kormányprogram: hangsúly a helyi élelmiszertermelésen
Megszüntetné az élelmiszer-kiskereskedelmi polcpénz „multiadó” jellegét és visszaszorítaná az áruházláncok önköltség alatti értékesítését az új kormány – derül ki a megvitatás előtt álló kormányprogram vidékfejlesztési fejezetéből.
A koncepció az élelmiszer-ellátást a helyi piacokra építve képzeli el. A tervek szerint csökkennének az agrár-foglalkoztatási és a termelői adminisztrációs terhek.
A kormány megfordítaná az élelmiszer-előállítás eddigi irányát és azt "belülről kifelé" szervezné meg: az új sorrendben a helyi ellátás foglalná el az első pozíciót, utána a regionális, az országos és az exportkereskedelem következne. Ennek megfelelően a helyi élelmiszertermelés és a helyi piacok fejlesztése kapna hangsúlyt.
A kabinet a jogi keretek szigorításával és a szankciók növelésével visszaszorítaná az áruházláncok önköltség alatti élelmiszerértékesítését és megszüntetné a „polcpénz” „multiadó” jellegét. Ezzel erősítené a hazai vállalkozások helyzetét a tisztességtelen kereskedelmi láncok visszaéléseivel szemben – állapítja meg a vidékfejlesztési fejezet. (A kereskedelmi láncok nyilván azzal érvelnének az önköltségi ár alatti értékesítés mellett, hogy így nem tudnák a nagyon olcsó termékek iránti fogyasztói igényeket kielégíten, az akciós termékek is drágábbak lennének.)
Az elképzelések szerint csökkennének az agrárfoglalkoztatási és a termelői adminisztrációs terhek – írja az Agromonitor.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >