Kormányinfó: minden előfordulhat az árrésstoppal kapcsolatban
Minden előfordulhat az árrésstop kapcsán – hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. A tárcavezető szerint az intézkedés eddig bizonyította inflációcsökkentő hatását, ezért nem került le a napirendről a meghosszabbítása.
A miniszter felidézte: a kormány legutóbb augusztus végén döntött arról, hogy november 30-ig meghosszabbítja az árrésstopot. Mint mondta, az infláció mérsékléséhez komoly hozzájárulást jelent az intézkedés, ugyanakkor az egyes termékek között jelentős különbség figyelhető meg: ahol a kereslet nagyobb, mint a kínálat, és a termés gyengébb volt, ott magasabb áremelkedés tapasztalható.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint augusztusban az infláció 4,3 százalék volt, megegyezve a júliusi értékkel. Bár ez nem számít kiugróan magasnak, még mindig jóval meghaladja a jegybank 3 százalékos célszintjét. Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza szerint a jelenlegi adat körülbelül 1,5 százalékponttal lenne magasabb, ha a kormány nem vezette volna be az árrésstopot, és nem kötött volna megállapodásokat egyes szektorokkal az áremelések elhalasztásáról.
Az árrésstopot Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be márciusban: a kormány harminc alapvető élelmiszer esetében maximálta a kereskedők árrését 10 százalékban, hogy gátat szabjon a túlárazásnak. Később a szabályozást kiterjesztették a háztartási cikkekre is, így ma már összesen 30 termékkategóriára vonatkozik a korlátozás, amely több ezer árucikket érint.
A Gazdasági Versenyhivatal augusztus végén kiadott közleményében hangsúlyozta: az árrésstop beváltotta a hozzá fűzött reményeket, segített a fogyasztóknak, és nem látják indokoltnak a kivezetését. A GVH vizsgálatai és az online Árfigyelő adatai szerint az intézkedés fékezte az élelmiszerárak emelkedését.
Gulyás Gergely ugyanakkor világossá tette: a kormány továbbra is elsődleges célnak tartja az infláció visszaszorítását, és ebben az árrésstop kulcsszerepet játszik. Ugyanakkor hozzátette, hogy minden lehetőség nyitva áll, vagyis a kabinet akár szigoríthat, akár lazíthat a szabályokon a következő hónapokban, a piaci és gazdasági folyamatok alakulásának függvényében.
Kapcsolódó cikkeink
Az euróövezetben gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme szeptemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Továbbra is száguldanak az élelmiszeripari árak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban 557 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a behozatalé 4,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az euróövezetben gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme szeptemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új taggal bővült a GVH Versenytanácsa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Enyhén bővült a feldolgozóipar szeptemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >