Kormányinfó: állami támogatást kapnak az energiaintenzív iparágakban dolgozó cégek
Az energiaintenzív iparágakban, gyártóláncok részeként, dolgozó kkv-k munkahelyvédelmi célú állami támogatást kaphatnak azért, hogy megelőzze kormány a tovagyűrűző nagy bajoknak – jelentette be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely.

Az energiaválság a munkahelyeket is érinti
Elmondása szerint a magyar kis és közepes vállalatoknál, főleg az energiaintenzív cégeknél, nagy a baj a piaci energiaárak miatt és meg kell akadályozni azt, hogy egy-egy energiaintenzív cég leállása komplett ellátási láncokat is bedöntsön, leállítson.
Példaként említette azt, hogy az egyébként energiaigényes üvegipar esetleges leállásával az autóipar, illetve gépipar is leállna, ami pedig tömeges elbocsátásokkal járna. Ezt akarja megelőzni a kormány és ezért lép majd a támogatási programmal.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a tájékoztató során kétszer is beszélt az energiaintenzív kkv-knak szóló támogatási programról, igaz érdemi részleteket egyelőre nem jelentett be.
Kapcsolódó cikkeink
Az EU ajánlást fogadott el a fenntarthatósági jelentéstételi standard bevezetéséről a kkv-k számára
Az Európai Bizottság ajánlást fogadott el egy önkéntes fenntarthatósági jelentéstételi…
Tovább olvasom >NGM: már több mint félszáz cég fejlesztési terveiről született döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban
Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a hazai kkv-k…
Tovább olvasom >Új lendület a vidéki vállalkozásoknak: kamatmentes hitellel segít a kormány
Július 15-től új lehetőséggel bővült a KKV Technológia Plusz Hitelprogram:…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Átlátszó szőnyeg alá söpri az inflációt az árrésstop
A lakosság háromnegyede szerint emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon, és ebben…
Tovább olvasom >Védelmet kapnak a húskészítmények elnevezései – irányt mutat az Európai Bizottság új javaslata
Újabb lépést tesz az átláthatóbb és tisztességesebb élelmiszerpiac irányába az…
Tovább olvasom >Dübörög a dinnyeszezon, elindult a kampány
Idén is elindult a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsének, a hazai…
Tovább olvasom >