A kormány célja az, hogy egyre több munkát bízzon az agrárkamarára
A kormány célja az, hogy egyre több munkát bízzon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarára (NAK) – mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten sajtótájékoztatón.
Ezt támasztja alá, hogy a kormány összesen 9 milliárd forint támogatást ad az agrárkamarának, egyben bővítve feladatai körét. A következő hét évben szakmai tájékoztatási programot kell végrehajtania 7,2 milliárd forint értékben, illetve a kamara építi ki 1,8 milliárd forintból, az országos jégkár-védelmi, jégelhárító rendszert.
A miniszter hozzátette: a NAK a kormány stratégiai partnere. Három területen is kiemelkedő szövetségese volt a kormánynak. Ezek a nemzeti függetlenség és szuverenitás, amelyben kulcsfontosságú a földtulajdon; a nemzeti versenyképesség javítása és a Nemzeti vidékfejlesztési program megvalósítása.
Lázár János hangsúlyozta, hogy az agrárkamarai választás alkalmas arra, hogy a NAK vezetése összegezze az eddig elvégzetteket és a tagság értékelje azt, és döntsön a kamara jövőjéről.
Az elmúlt időszak feladatai közül kiemelte a falugazdász hálózat működtetését, a helyi földbizottságokban kifejtett tevékenységet, a helyi agrárkamarák közösségszervező, érdekvédő szerepét.
A miniszter hangsúlyozta, ha az agrárkamara nem támogatta volna a kormányt az eltelt fél évtizedben, akkor nem lett volna eredményes a küzdelem a brüsszeli törekvés ellen, amely azt célozta, hogy megnyissák a magyar földpiacot a külföldi és a magyar nagyvállalatok előtt. Ahhoz, hogy a magyar föld magyar tulajdonban maradjon az agrárkamara tudja a leghatékonyabb segítséget nyújtani a kormánynak – mondta.
Az új vidékfejlesztési program elkészültében is jelentős szerepe volt a NAK-nak, ennek lényege, hogy a támogatási forrásokat a kis- és középbirtokosok számára biztosítják döntő mértékben. Emellett 300 milliárd forint jut az élelmiszeripari fejlesztésekre is – mondta a miniszter.
Az is a program része volt, hogy 200 ezer hektár állami termőföldet vehetett meg 30 ezer gazdálkodó, 270 milliárd forintért, továbbá az 1300 milliárd forintos vidékfejlesztési támogatásból 650 milliárd forint jut a kis- és közepes gazdaságok fejlesztésére – tette hozzá.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke többek között a 2018-ban induló jégkármérséklő rendszerről szólt, amely minden gazdálkodónak előnnyel fog járni. Az arra elköltött minden egyes forinttal 33 forint termelési értéket lehet megóvni csak a mezőgazdaságban – mondta a szakember.
Így az éves kamarai tagdíjbevétel tízszeresét kitevő, 50 milliárd forintnyi kárt lehet megelőzni a rendszerrel, amely a kárenyhítési alapba fizetett összegen felül nem jelent kiadást a gazdáknak – mondta a NAK elnöke. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Itt a Szupermenta nyári vetőmagtesztje: főszerepben a cukkini
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkinivetőmagokat vizsgáltak a Szupermenta…
Tovább olvasom >AM: a St. Andrea Szőlőbirtok lett az év pincészete Magyarországon
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a…
Tovább olvasom >AM-államtitkár: a kertészeti pályázatok segítik a magyar dinnyetermesztés fennmaradását
A magyar dinnyetermesztés fennmaradását segítik a vidékfejlesztési keretből finanszírozott kertészeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >