A kormány 40,5 milliárd forintot biztosít idén az állami cégeknek béremelésre
A kormány idén 40,46 milliárd forintot biztosít az állami tulajdonú cégeknek a bérek emelésére, és rendelkezett arról is, hogy a következő években további jelentős forrást kapjanak bérfejlesztésre ezek a vállalatok. A kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
A határozat értelmében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közvetlen vagy közvetett tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó egyes többségi állami tulajdonú gazdasági társaságoknál a minimálbér- és a garantált bérminimum-emelés, valamint a piaci viszonyokhoz igazodó jövedelemszint elérése érdekében biztosítja a forrást.
Idén március 31-ig 20,23 milliárd, majd június 30-ig további 20,23 milliárd forintot ad a kormány, jövőre már 86,13, 2019-ben és 2020-ban 112,49 milliárd forint jut erre a célra.
Idén 79 cég kap kormányzat támogatást: a Magyar Posta Zrt. 8,2 milliárd forintra, a MÁV Zrt. 6,2milliárdra, a MÁV-Start 5,5 milliárdra számíthat, és több mint egymilliárdos forráshoz juthatnak a regionális busztársaságok, valamint több regionális vízműcég is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: 100 milliárd forintos akciótervvel segítjük a vendéglátó szektort
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Százezreket érhet idén a lakáshiteleseknek a minimálbér-emelés és az egészségpénztár kombinációja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jön a 100 milliárd forintos akcióterv az éttermeknek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Öt hónapja csökkenésben a FAO élelmiszerár-indexe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet: biztonságos a magyar alma
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

