Körbevették Rómát az európai agrárpolitika ellen tüntető gazdák traktorai
Traktorokkal vették körbe az olasz fővárost az egész országból érkező tüntető gazdák, akik több ponton elfoglalták a Rómába bevezető országutakat hétfőn.
A Rómába vezető országutak majdnem mindegyikén traktorsort látni. A tervek szerint az éjszakát a földeken töltik, melyeket ingyen bocsátottak rendelkezésükre a tulajdonosok.
Északról és déli irányból is megindultak hétfő reggeltől kezdve a több hete tiltakozó gazdák traktorai Róma irányába. Az elsők között azok érkeztek meg, akik a főváros körüli régióból indultak el. A Nomentana nevű országút római bejáratánál álltak meg, és várják a távolabbról jövők érkezését. A legnépesebb csoport Toszkánából tart a főváros fele: a közel négyszáz traktor érkezését a késő esti órákban várják. A gépek az országutakon haladnak, sorfaluk jelentősen lassítja a járműforgalmat. Andrea Porro, az Agrár Felszabadítás nevű mozgalom vezetője úgy nyilatkozott, terveik szerint csütörtökig ezernél is több traktor veheti körbe Róma városát. Egyelőre nem lépnek be Róma területére, mivel nem kaptak rá engedélyt. A hatóságoktól azt kérték, hagy vonulhassanak be a városközpontba. A hét végére országos megmozdulást szerveznek. Fel akarnak szólalni a kedden kezdődő Sanremói Dalfesztivál színpadán is.
Az olaszországi gazdatüntetések január 19. óta tartanak
Bolognában hétfőn koporsóval vonultak fel a mezőgazdaságban dolgozók az agrárágazat halálát hirdetve. Az északi Torinó és a déli Caserta városon kívüli területén is traktoros tüntetések zajlottak: Casertában a gazdák zöldséget és gyümölcsöt osztottak.
Tiltakozások zajlanak Szardínia és Szicília szigetén
Milánóban néhány traktor napok óta Lombardia tartományi székháza előtt állomásozik, és ezeket a gazdákat egy tehén is kíséri. A nemzeti színű zászlókkal díszített traktorok az európai agrárpolitika megszorításai, valamint a szintetikus agrár- és élelmiszertermékek ellen tüntetnek. Giorgia Meloni miniszterelnök Japánban folytatott tárgyalásairól üzent, hangoztatva, hogy kormánya készen áll meghallgatni a gazdákat. „Kormányzásunk kezdete óta kiemelt figyelmet fordítunk a mezőgazdasági szektorra, növeltük az ágazatnak szánt forrásokat, és a gazdasági helyreállítási csomagból már 8 milliárd eurót különítettünk el a szektornak” – nyilatkozta Meloni. Úgy vélte, Brüsszel téves „ideológiai” agrárpolitikája vezetett a gazdák tiltakozásához. Megjegyezte, hogy Olaszország elsőként tiltotta be a szintetikus élelmiszertermékeket egy novemberben született törvénnyel. A Liga párt európai parlamenti frakcióvezetője, Marco Campomenosi azt mondta, a gazdatüntetések figyelmeztető jelzések az elhibázott európai döntések miatt, melyeket nem szabad nem észrevenni. A júniusi európai parlamenti választással lehet helyretenni a jelenlegi Európai Bizottság hibáit – tette hozzá. A Legambiente olasz környezetvédelmi szervezet közleménye szerint az Európai Unió zöldpolitikája „nem ellensége, hanem stratégiai szövetségese az agrárvilágnak”.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Tovább erősítjük az agrárkapcsolatainkat Franciaországgal
Franciaország fontos szövetségese hazánknak a Közös Agrárpolitika megerősítése és a…
Tovább olvasom >A kukorica termelői ára 30 százalékkal magasabb a tavalyinál
A Tallage tájékoztatása szerint az USA-ban megtermelt kukorica azonnali kiviteli…
Tovább olvasom >Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat
Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat, hogy megőrizhessék a versenyképességüket…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyílt Marketing Fórum a Magyar Termék Védjegyhasználatról – már lehet regisztrálni!
Idén február 20-án kerül megrendezésre a Magyar Termék Marketing Fórum,…
Tovább olvasom >Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az…
Tovább olvasom >A tojás ára tovább emelkedik: a ketreces tartás kivezetése drágítja a piacot
A magyarországi tojásárak január végére átlépték a száz forintos lélektani…
Tovább olvasom >