Korán kezdődött, hamar véget ért a sárgabarack szezon
Korán indult és hamar vége is lett az idei sárgabarack szezonnak. A háziasszonyok abban bíztak, majd csak lesz olcsóbb, de mire felocsúdtak, már el is tűnt a piacról és a boltokból a kajszi. Június közepén 450-500 forintot, a szezon vége felé 300-at kértek kilójáért.
A terméktanács adatai szerint egy átlagos évben 800-900 ezer tonna gyümölcs terem hazánkban, ehelyett az idén jó ha a felét betakaríthatják a termelők. A 900 ezer tonna gyümölcsből 500 ezer szokott lenni az alma, úgy tűnik ezen a területen az idén nem lesz jelentős visszaesés. Tolna megyében 355 hektáron terem a kajszi, a legtöbb ültetvény Kisvejke, Bonyhád, Szekszárd, Bátaszék határában van. Utoljára két éve volt hasonlóan gyenge termés, akkor a nagy és tartós esőzések okoztak gondot. Idén jól indult a tavasz, majd a virágzás környékén, áprilisban érte fagy a fákat.
Szénási Tibor, a kisvejkei termelői és értékesítési szövetkezet (TÉSZ) elnöke szerint egy átlagos évhez képest talán ha a negyven százalékát le tudták szedni a baracknak. Ennyi termett az idén. Nagyon korán kezdődött a szezon, június közepén, és nagyon gyorsan vége is lett.
Minden szépen indult, a fák tele voltak virággal, úgy tűnt több ültetvényen a húsvéti fagyot is kibírta a termés, azonban pár hét elteltével a zsúfolásig megtelt ágakon a zöld kis barackok kezdtek ritkulni, míg két hét alatt el is tűntek az ágakról. A termelők döbbenten és tehetetlenül nézték az „eredményt”, beavatkozni nem tudtak. Szénási Tibor elmondta, a korai fajtákat már június közepén elkezdték szedni, kilónként 450-500 forintos árat fizetett a felvásárló. Ez az ár mérséklődött a nagybani vásárlásnál később 200 forintra, de hasonló, 180-200 forintot fizetnek egy kiló cefréért is azok, akik pálinkát szeretnének ebből főzetni. (agromonitor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >