Korábban kezdődik a szüret
Két héttel korábban kezdődik a szüret az egri és a mátrai borvidéken, a korai érésű szőlőfajták, az Irsai Olivér szürete már a héten elkezdődik a Mátraalján, később, augusztus 20. körül kezdenek az Egri borvidéken – közölte az MTI érdeklődésére Kovács Zita és Pál Sándor az ország második, illetve negyedik legnagyobb borvidéke hegyközségi tanácsának elnöke kedden.
Az ország második legnagyobb, 6400 hektárnyi területű borvidéke a mátrai. Kovács Zita, a hegyközségek tanácsának elnöke arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tavalyi természeti csapások, elsősorban a jégverés, idén elkerülték a Mátraalját. Ennek is köszönhetően a szőlő egészséges és szép. Fajtától függően 90 és 110 mázsa termés lehet egy-egy hektáron – mondta.
„Borvidékünkre jellemzőek az illatos szőlők, az Irsai Olivér és a muskotályos fajták, ezek korán érnek” – mondta az elnök. Közölte: nem gondolja, hogy probléma lesz a szőlő minőségével és a borral idén.
Pál Sándor, az 5400 hektárt meghaladó területen gazdálkodó Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke is korábbi kezdést prognosztizált. Ennek oka, hogy kora tavasszal nagyon előreszaladt a természet, hamarabb fakadtak a szőlők a megszokotthoz képest.
Az egri borvidéken nagyon korai fajták, mint a csabagyöngye vagy az Irsai, nincsenek, illetve kevés fordul elő. Azoknak a fajtáknak, amelyek itt nagyobb tömegben teremnek és koraiaknak számítanak – a zenit, a zengő, a zefír -, a szürete valamikor augusztus huszadika környékén kezdődhet. A megszokott rend alapján inkább szeptember első napjaiban szokták szedni ezeket a szőlőket.
A hegybírók termékbecslése a tavalyit 5-6 százalékkal meghaladó mennyiség. A 2017-es 85 mázsával szemben 92 mázsa hektáronkénti szőlő várható. Az időjárás ezt még befolyásolhatja – mondta Pál Sándor.
A gombafertőzések nagy veszélyt már nem jelentenek. A csapadékos ősz és a botrytis (szürke rothadás) még befolyásolhatná a kilátásokat. Peronoszpóra, lisztharmat veszélyét a szakemberek nem látják. Egy esős ősszel fellépő rothadás károsíthatná a szőlőket, és a minőséget is rontaná – mondta az egri hegyközségek tanácsának elnöke.
A tájékoztatás szerint a mátrai borvidéken az idén nem emelkednek az árak, kilónként, fajtától és minőségtől függően, 80-120 forintért vásárolják majd a szőlőt. Az egri borvidéken minden szőlőnél 5-6 százalékos emelkedés várható, az egyik fő fajtáért, a kékfrankosért például 115 forintot adtak tavaly. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >Portugieser csúcstalálkozó: Megvannak a jubileum győztesei
Április 23-án immár tizedik alkalommal szerveztek nemzetközi versenyt a portugieser…
Tovább olvasom >Ca di Rajo – Menolia Prosecco Extra Brut/Brut/Extra Dry
A Menolia egy Prosecco DOC Treviso, amely a klasszikus Prosecco…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >