Konyha biztosan lesz az idei Debrecziner Gourmet Fesztiválon
A június 16. és 18. közötti Debrecziner Gourmet Fesztivál újdonsága, hogy a szabadtéri kóstolót idén zenei produkciók színesítik, és szombaton – stílusosan – a Konyha zenekar várja a közönséget koncertjével.

Fellép a Konyha zenekar
„Mindig a Konyhában van a legjobb buli. És a hűtőben mindig ég a villany.”
– ezzel a felkiáltással alapított zenekart 13 évvel ezelőtt Szepesi Mátyás énekes-gitáros-dalszerző. A Konyha zeneileg eklektikus képet mutat, és az őszinte érzelmekkel természetes viszonyt ápoló szövegvilággal lopták be magukat a közönség szívébe. A Debrecziner Gourmet Fesztivál idei témája, a „Nyári emlékeink” számukra egy lemezük stúdiózásának időszakát, és az emlékezetes, négyéves születésnapi koncertjüket jelenti, de a „Cukor, só” című videóklipjükben is a nyári fesztiválszezon hangulatát örökítették meg.
2016-ban a Konyha megkapta “Az év zenekara” címet a Hard Rock Café tehetségkutató budapesti döntőjén, 2019-ben Szepesi Mátyás “A DAL2019” szövegírója és “Az Év szövegírója” Petőfi Zenei Díjat is magáénak tudhatta, 2020-ban pedig a MAHASZ Magyar Rádiós Top40 – első helyezését érték el a “Földrevaló” című dallal. A zenekar 2010-től számított fennállása óta 5 albummal jelentkezett, melyekből a „Százszor visszajátszott” dalt minden bizonnyal szinte mindenki ismeri.
Dalaik – akárcsak egy valódi konyha – személyes térként működnek, amelyek észrevétlenül nyitják ki ajtajukat a megfelelő pillanatban, hogy a hallgató beléjük költözhessen, szeressen, sírjon, vigadjon, elveszítse és megtalálja magát. Szepesi Mátyás dalszövegíró-frontember a konyhai beszélgetésekhez a szív kamráiból hozza fel a bort, míg társai – Badics Márk dobos és Haller Dániel basszusgitáros biztos kézzel válogatják a legkülönbözőbb alapanyagokat változatos, modern popzenéjükhöz: rockos zúzást, táncos funkot vagy lélekmelengető folkot.
A Konyha zenekarral 2023. június 17-én találkozhatnak a Debrecziner Gourmet Fesztiválon.
Kapcsolódó cikkeink
A magyar bor történetei: királyok kedvencétől a bikavérig – történelmi est Egerben
2025. május 15-én különleges történelmi-gasztronómiai eseménynek ad otthont a Juhász…
Tovább olvasom >Több mint kétszáz program a szombathelyi AGORA tavaszi kínálatában
Több mint kétszáz programot – közte koncerteket, színházi előadásokat, családi…
Tovább olvasom >Nem áprilisi tréfa: Ezt a különlegességet kóstolhatod meg a hazai McDonald’s-ban
A social média világában szinte naponta tűnnek fel újabb és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >