Könnyebben építhetnek fóliasátrakat a gombatermesztők
Egyszerűbbé vált a gomba fóliasátrak létesítése a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által kezdeményezett jogszabály-módosítást követően – közölte a kamara az MTI-vel.
A közlemény felidézi: a gombatermesztéssel foglalkozó tagok azzal a jelzéssel fordultak a köztestülethez, hogy fejlesztéseik, nyertes pályázataik megvalósításánál a gombatermesztésre létesítendő fóliaházakat az építési engedélyköteles építmények közé sorolják az építési hatóságok, ami megnehezíti a tervezési-kivitelezési munkálatokat.
A vonatkozó kormányrendelet melléklete többek között a növénytermesztésre szolgáló üvegházak és fóliasátrak építési és korszerűsítési munkálatait építési engedély nélkül végezhető tevékenységek közé sorolja. Mivel az egyes hatóságok a rendeletben megfogalmazottakat eltérően értelmezték, a kamara jelezte az illetékes államtitkárság felé, hogy kéri a jogszabály pontosítását, és gombafóliákkal történő kiegészítését.
A NAK szakmai álláspontja szerint a gombatermesztésre létesülő fólia nem jelent lényeges különbséget a hatályos rendeletben felsorolt növényházakhoz képest – írták.
A jogalkotó konstruktívan fogadta a kamara megkeresését, és módosította a rendeletet, ami már megjelent a Magyar Közlönyben. A jogszabályi változással az elsőfokú építésügyi hatóságok számára egyértelművé vált a gomba fóliasátrak építésiengedély-kötelezettség alóli mentessége, ami – hasonlóan a többi fóliasátorhoz – rugalmasabbá teszi a jövőbeni fejlesztéseket – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is
Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés…
Tovább olvasom >Innovatív gombafehérjés desszerteket fejlesztett az Eroski
A spanyol Eroski áruházlánc a catering terén vezető Ausolannal, az…
Tovább olvasom >Európában és itthon is nő a gombafogyasztás
Az uniós gombatermesztés meghaladta az egymillió tonnát, Magyarország is egyre…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >