Konferencia Digitálisan ér(t)etlenek és haladók számára
2007. október 16-17-én nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az Internet Hungary konferencia, hazánk meghatározó információs társadalommal foglalkozó rendezvénye.
A számos hazai és külföldi szaktekintély részvételével megtartott 20 előadás,
10 fórum mellett a hagyományokhoz híven idén is bejelentésnek ad helyet az
Internet Hungary: a konferencia fővédnöke Kóka János gazdasági és közlekedési
miniszter a konferencia megnyitóján jelenti be az infokommunikációs szakmát
érintő gazdaságélénkítő csomagját.
A rendezvény két napja alatt előadást tart többek között Sarkady Ildikó
audiovizuális kormánybiztos, Pataki Dániel a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke,
Simó György a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese, Ian Neild a British
Telecom futurológusa, Straub Elek, valamint Vámos Tibor akadémikus professzor.
A korábbiakhoz hasonlóan a szervezők az idei évben is hirdettek pályázatot, ez
alkalommal *Magyarországon eddig nem alkalmazott, de működő internetes üzleti
modellek* témakörben. A konferencián készítőik prezentálják a döntőbe jutott
pályaműveket, illetve a közönség segítségével kiválasztjuk a nyertest is,
akinek díja a 2008-as San Franciscoi Java konferencián való részvétel.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >TikTok-láz Budapesten: sorban állnak a fiatalok a QQ Express ázsiai boltjaiért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >