Koncert a dm újranyíló üzleténél
Megszépült a dm Europarkban található üzlete, valamint a győri Dunacenterben levő üzlet, ez alkalomból mindkét helyen nyitási akciókkal készült a drogéria. Egy különleges meglepetéssel is várta vásárlóit a dm az Europarkban: a Rising Star-ból ismert Fehérvári Gábor Alfréd fogadta az üzletbe látogatókat, majd természetesen egy kisebb koncerttel is megörvendeztette rajongóit.
A dm üzlete előtt nagy volt a nyüzsgés az Üllői úton október 30-án: hatalmas autósszőnyegen játszottak önfeledten a gyerekek, mellettük szerencsekeréken pörgethettek a dm-ből kisétáló vásárlók, s akik megfáradtak volna a nézelődésben, nyugágyakban pihenhették ki magukat, hogy aztán hamarosan egy fergeteges hangulatú program részesei lehessenek.
A nyitás alkalmából Fehérvári Gábor Alfréd fogadta a kasszánál a dm vásárlóit, az áru elpakolása mellett persze közös fotókra és egy kis beszélgetésre is maradt idő. Közben Saubär maci is felbukkant, hogy együtt játsszon kis rajongóival. A nyitás utáni napokban egyéb meglepetésekkel is várta a dm a vásárlókat az Europarkban, ahol megszépült környezetben, az eddiginél még szélesebb szortimentből válogathatnak az érdeklődők. A dekorkozmetikai termékek még szélesebb választékban érhetők el, az egészségmegőrzés filozófiáját tükrözi a bio élelmiszerek bőséges kínálata ebben az üzletben is. Immár a győri Dunacenterben található üzlet is új külsővel várja vásárlóit. A november 2-ai nyitás alkalmából a dm végösszegi kedvezménnyel és vevői ajándékokkal kedveskedett a vásárlóknak, szerencsekeréken pörgethettek ki ajándékokat a boltba látogatók, a meglepetések pedig a nyitást követően folytatódnak: a héten Saubär maci is ellátogat a boltba, dmBio és Alnatura kóstoltatással készül a dm, szombaton a gyerekeket is programokkal és egészséges finomságokkal várja a drogéria.
A minőség, a széles választék, a változatos kedvezmények, a drogéria társadalmi célú kezdeményezései és az active beauty törzsvásárlói program egyre több vásárlót vonzanak az dm üzleteibe, ahol az ár-érték arányban kiemelkedő dm saját márkás termékek is elérhetőek a tudatos vásárlók számára. Az dm üzletek különlegessége, hogy a szortiment kialakítása során fontos szerepet játszik a fenntarthatóság, a környezetvédelem, valamint az ökológiailag lebomló és natúr termékek szortimentbe vétele, nincs ez másként a dm most megnyíló üzleteiben sem.
Kapcsolódó cikkeink
Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >A dm segít, hogy minél többen hozzáférhessenek az intimhigiéniai termékekhez
A dm elköteleződött a női egészség támogatása mellett, kezdeményezéseivel továbbra…
Tovább olvasom >NKFH: dmBio Beeren Crunchy bogyós gyümölcsös 500 grammos müzlit hívtak vissza nem jelölt allergén miatt
Nem jelölt allergén (csillagfürt) miatt a Dm Drogerie Markt Kft.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >