Koncentráltabb eladás, növekvő önkiszolgálás
Tavaly március–áprilisban a kiskereskedelem több mint 7 milliárd forint forgalmat ért el; ez 2 százalék pluszt jelent az egy évvel korábbi hasonló periódushoz képest. Mennyiség szempontjából 3 százalékkal többet adtak el a boltokban.
Ahogyan a korábbi években, úgy legutóbb is a főtt sonka dominált: 92 százalék jutott rá a kategória teljes bevételéből a húsvét környéki két hónap alatt. „Egyéb” sonkák részaránya 8 százalék.
Ami az átlagárakat illeti, csak a füstölt-főtt sonka drágult érzékelhetően egyik húsvéti időszakról a másikra: Kilogrammonként a tavalyi átlag 1343 forint az előző évit 12 százalékkal haladja meg. Ezzel egy időben a főtt sonka és a többi sonkaféle ára 1 százaléknál kisebb mértékben emelkedett.
Erősen koncentrált a bolti eladás: A sonka értékben mért forgalmából 76 százalékot vittek el a 400 négyzetméteresnél nagyobb üzletek. Szemben az egy évvel korábbi 75 százalékkal.
Azt tapasztaljuk, hogy a 2500 négyzetméternél nagyobb üzletek piaci részesedése csökken, miközben a szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401–2500 négyzetméteres csatorna részaránya fokozatosan növekszik.
Miközben erős a modern üzlettípusok pozíciója, egyre inkább előtérbe kerül az önkiszolgálás; értékben mért piaci részaránya a legutóbbi két húsvéti időszakban 57, majd 59 százalékot ért el.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Ausztriában 3,0 százalékra mérséklődött az infláció májusban
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel…
Tovább olvasom >