Komolyan megemelkedett a GVH által kiszabható bírság maximuma

2024. augusztus 1-től a Versenyhivatal immár az előző évi nettó árbevétel 15%-ig terjedő bírságot szabhat ki jogsértés esetén
A legjelentősebb hazai versenyjogi fejleményeket dr. Gál Gábor, a GVH versenytanácsának tagja foglalta össze. Dr. Gál Gábor, versenytanácstag kiemelte, hogy
„A vállalatok számára kihívást jelenthet az aktuális fogyasztóvédelmi szabályozási változások követése, alkalmazása. A GVH kiemelt figyelmet fordít, és aktív jogérvényesítő tevékenységet folytat – többek között – az árkommunikációs szabályok betartatásáért, továbbá a digitális térben elterjedt sötét mintázatok, a zöld állítások és az influenszer marketing területén is. Az antitröszt/kartell ügyek kapcsán hangsúlyozta a valódi engedékenységi együttműködés fontosságát, a vállalat-összefonódások kapcsán pedig kiemelte az újonnan bevezetett egyszerűsített űrlapot, valamint emlékeztetett a végrehajtási tilalomra is.”„Szigorodnak a szabályok az erőfölényben lévő vállalkozások számára. Az Európai Bizottság új iránymutatás tervezete alapján vélelmezetten jogsértőek lesznek a kizárólagossági megállapodások és a kizárólagosságért adott kedvezmények. A szabályozás tervezetét október végéig lehet észrevételezni a folyamatban lévő nyilvános konzultáció keretében.”
„a mesterséges intelligencia elterjedése új kockázatokat teremt az algoritmusok általi összehangolt magatartások eredményeképpen, amelyekért nemcsak az AI-t alkalmazó piaci szereplők, de még a szoftvereket fejlesztő cégek is felelősek lehetnek, ha nem teszik meg a megfelelő intézkedéseket a versenykorlátozások megelőzése érdekében.”
Kapcsolódó cikkeink
GVH-elnök: A magyar nyelvi modellek fejlesztése nemzeti szuverenitási kérdés
Szakmai egyeztetésen fogadta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)…
Tovább olvasom >A zöld állításokról szólt a GVH legújabb tudásmegosztó rendezvénye
Immáron hetedik alkalommal rendezett konferenciát a Magyar Compliance Akadémia (MCA)…
Tovább olvasom >Milliárdos piac és törékeny hitelesség – így alakul át a hazai influenszer marketing
Az influenszer marketing hazai piaca dinamikus növekedést mutat: az IAB…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >