Komoly múlt és komoly jövő a Rossmann-nál

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2024. 06. 19. 11:15

Jubilált tavaly a Rossmann: 30 évvel korábban nyitotta meg első boltját, mára pedig már a 250.-nél tartanak. Alapértékeik – a törődés, odafigyelés, a színvonalas szolgáltatások – nem változtak, de mindezek mellett a nehéz tavalyi évben az árakba is invesztáltak, idézte fel 2023-as értékelőjében Flórián László, a Rossmann Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Flórián László, Rossmann

Flórián László
ügyvezető igazgató
Rossmann Magyarország

Számok szintjén mindenkinek fejlődést jelentett 2023. Ez jórészt az inflációnak volt köszönhető, ami olyan mértékű volt, amilyet a 90-es évek óta nem láttunk. Az infláció hatására persze a költségek is megnőttek, az ezáltal csökkenő reálbérek megfékezték a fogyasztást, ami persze azonnali hatást gyakorolt az adóbevételekre. Ördögi kör…reméljük nem találkozunk vele még egyszer.

A vásárlók még tudatosabbak igyekeztek lenni, hiszen nem volt más lehetőségük. Elvárták a jó árakat, így a tavalyi évben a Rossmann-nál is fókuszba kerültek a klasszikus akciós árak, a minél jobb ajánlatok. Az ezekbe történő befektetés a cégnek kiemelkedő növekedést, kiemelkedő piaci részarányt eredményezett.

Megoldjuk!

A megváltozott piaci körülmények hatására igyekeztünk korábbi üzenetünket – „Tudjuk, mire vágysz” – még több tartalommal megtölteni, a márkát tovább erősíteni. Így született meg a „Nincsen tragédia, megoldjuk!” kampány, mely jól kifejezi azt a hozzáállást, segítőkészséget, problémamegoldást, törődést, többletet, amit a vásárlóinknak nyújtani szeretnénk.

A kommunikációnkat természetesen nagyban segíti, hogy minden social media felületen aktívan jelen vagyunk, a követők, interakciók számát tekintve piacvezetők vagyunk, a klasszikus és social media felületek mellett saját médiafelületeket is működtetünk. Ezek közül kiemelkedik a 700 ezer aktív taggal rendelkező mobil­applikációnk, melyen nemcsak vásárolni, árat ellenőrizni, termékeket vagy boltot keresni, akciós újságot nézegetni lehet, hanem még virtuális tükörrel, rutinvarázslóval is találkozhatunk.

A vevőszolgálatunk egyedülálló módon hétfőtől vasárnapig elérhető. A vásárlók kiszolgálását AI támogatta is chatbot segíti, a lojalitás programunk a tavalyi évben elérte a 2 millió regisztrált tagot.

Szolgáltatásokban az élen

Piacvezető online drogériánk a 16. legnagyobb online bolt Magyarországon, Budapesten és az agglomerációban 5 órán belüli saját kiszállítással és olyan szolgáltatásokkal, mint például a csomagolásmentes kiszállítás, a kisbabás házaknál a csöngetés mellőzése, közel 7000 csomagautomatában való elérési lehetőség.

Komoly nevekkel mutattuk be a magyar piacra készült termékcsaládjaikat, elég, ha Lilu, Ördög Nóri, Rubint Réka vagy Axente Vanessa termékeire gondolunk. A magyar márkák bemutatásának szentelt Beauty fesztiválunk kiemelkedően sikeres volt a vásárlók körében.

A szolgáltatásokra komoly hangsúlyt fektetünk, számos szolgáltatásban a piac előtt járunk, mint például az önkiszolgáló kasszák, az ajándékkártya, a fotók rendelése és nyomtatása.

A legkomolyabb hozzáadott értéket, minőséget persze azok munkatársak jelentik, akik visszajelzései alapján 2022 év végén megkaptuk a Legjobb Munkahely díjat, ami arra ösztönöz bennünket, hogy még több energiát fektessünk munkatársaink együttműködésébe, munkahelyi körülményeik javításába, munka és magánélet egyensúlyába.

Együtt ünnepeltünk

Tavaly december 17- én lett 30 éve, hogy a Rossmann megnyitotta első boltját Debrecenben a Jerikó utcában. A folytonosság szimbóluma, hogy a bolt a mai napig sikeresen működik, amit egy a helyszínen tartott karácsonyi vásárral ünnepeltek a bolt munkatársai és a Rossmann vezetése.

A 30 éves évforduló alkalmából minden munkatársunkat vendégül láttuk egy szeptemberi fesztiválra, ahova különvonat vitte a kollégákat, a 30 legrégebbi munkatársunk pedig egy budapesti hajókázással és közös vacsorával lett gazdagabb, ahogyan mi is az ő tudásukkal, példamutatásukkal.

2023-ban 24 boltot öltöztettük új köntösbe, bővítettünk vagy nyitottunk meg. Idén februárban megnyílt 250. boltunk, és belekezdtünk a 28 ezer négyzetméteres félautomata raktárunk és modern központunk építésébe. Ennek fényében azt gondolom, nem csak komoly múltja, hanem komoly jövője is van a cégnek Magyarországon. (x)

Kapcsolódó cikkeink