Kódex vagy törvény?
Az élelmiszer-termelők, a feldolgozók és a kereskedők közös felelősségvállalásának eredményeként április 9-én írtuk alá az Élelmiszer Termékpálya Kódek-szet, amely július 1-én lépett volna hatályba. Viszont, mint ismeretes, a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálódni kezdett – amely akár másfél évig is tarthat – a kódex esetleges európai közösségi és hazai versenyjogot sértő rendelkezései ügyében.A GVH eljárásának megindítása után újra előtérbe került egy új kereskedelmi etikai törvényjavaslat benyújtásának lehetősége. Az FVM már tavaly elindította ennek kidolgozását, amely akkor a kódexszel kapcsolatos tárgyalások miatt leállt. Az új törvény, bár valószínűleg nem számszerűsíti, de elősegíti a magyar áruk minél szélesebb körű jelenlétét a polcokon.
A hazai gazdaság erősítésének nagyon fontos része, a piac szereplőinek alapvető érdeke, hogy a termelői, feldolgozói és kereskedői szakma jól – mindenki számára előnyösen – együtt tudjon működni.
A Coop, mint teljesen magyar tulajdonban lévő, tradicionális üzletlánc önként vállalta – és deklarálja is –, hogy üzleteinek polcain jelentős teret ad a minőségi magyar áruknak. Mi hiszünk abban, hogy a Magyarországon előállított jó minőségű, megfelelő ár-érték arányú termékek versenyképesek és a fogyasztók számára vonzóak.
Természetesen a Coop-csoport számára a jogszabályok tiszteletben tartása és a verseny tisztaságának megőrzése elsődleges szempont, ezért a kódex előírásainak alkalmazását – bár számunkra külön intézkedések meghozatalát nem jelentették volna – felfüggesztettük.
Az élet tovább írja a forgatókönyvet…
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >