Koccintós ünnepek idején nő a sofőrszolgálatok forgalma
Magyarországon 10 emberből 4 már vezetett ittasan. 100 emberből 7 pedig rendszeresen ül a volán mögé egy-egy pohár alkohol elfogyasztása után. Sajnos kevesen tudják, hogy 2-3 alkoholos ital után már nem szabálysértést, hanem bűncselekményt követ el, aki autót vezet. A döntés, hogy iszunk, vagy vezetünk akkor tűnik nehéznek, amikor már fogyasztottunk alkoholt, de kocsival vagyunk. Erre kínálnak megfizethető megoldást a sofőrszolgálatok, amelyeket ár, gyorsaság és megbízhatóság alapján listáz egy népszerű mobilapplikáció. Az alkalmazás a Heineken támogatásával a megfontolt alkoholfogyasztásra hívja fel a figyelmet a húsvéthoz közeledve.
Az ünnepek többségéhez, így a húsvéthoz is hozzátartozik a koccintás, a baráti poharazgatás. Ha ilyenkor otthon hagyjuk az autót, azzal sokat tehetünk önmagunk és környezetünk biztonságáért, a másik alternatíva a sofőrszolgálat lehet, amely egyre népszerűbb megoldás a felelős alkoholfogyasztók körében.
Magyarországon a rendszerváltás után jelentek meg az első sofőrszolgálatok, hogy kielégítsék azok igényeit, akik saját autójukkal szeretnének eljutni valahová méghozzá úgy, hogy nem ők, hanem egy hivatásos sofőr vezeti az autójukat.
A sofőrszolgálat nem kizárólag, de jobbára azon józanul gondolkodó polgárok választása, akik egy fárasztó nap végén, vagy egy ünneplendő alkalomkor szívesen meginnának néhány pohár alkoholt, de ismerve a törvényeket és ügyelve saját és mások testi épségére, nem kockáztatják meg, hogy ittasan ülnek a volánhoz. A tipikus ügyfél 30-39 éves, férfi és nem a belvárosban lakik, saját vagy céges autóval rendelkezik.
Míg a kezdetekkor a közvélemény afféle luxusszolgáltatásként tekintett a sofőrszolgálatok működésére, addig ma már korántsem csak a kiváltságosok vehetik igénybe. Már 15 évvel ezelőtt is valamivel olcsóbb volt sofőrt hívni, mint kifizetni két irányban a taxi tarifáját, mostanra viszont egy 5 km-nél hosszabb úton már érdemesebb sofőrszolgálatot hívni, mint taxit rendelni. Érdekesség, hogy míg Magyarországon a 2 sofőrös verzió az elterjedt (egy autóval érkezik két sofőr, egyik átül az ügyfélhez, majd hazavezeti az autóját), addig Lengyelországban vagy Angliában az összecsukhatós robogó/roller-es verzió hódít.
A sofőrszolgálatok számára az egyértelmű csúcsidőszak a péntek és szombat este 23:00 – 1:00 között van. A főszezon pedig december a céges karácsonyi bulik miatt, de a húsvéti ünnepeken is megnő a rendelések száma. Az egy napra jutó fuvarok száma pedig Szilveszter éjszaka a legmagasabb.
Magyarország vízfejűsége miatt a piac lényegében Budapestre és környékére koncentrálódik. A fővárosban és az agglomerációban több, mint 50 vállalkozás működik vidéki nagyvárosok közül egyedül Miskolcon tudott hosszabb távon megmaradni a szolgáltatás. Azonban az évi 200 ezer fuvarból alig 5 ezret rendelnek vidéken.
Természetesen a technológiai változások utólérték ezt a piacot is, az Androidon és iOS-en is elérhető, sofőrsegélyeket versenyeztető SofőrHívó applikációnak 14 ezer regisztrált felhasználója van. Az egyszerűség mellett a rendszernek más előnye is van, hiszen a SofőrHívó az egyetlen vállalkozás, amely rendszeresen ellenőrzi a vele partnerségben lévő sofőrszolgálatok biztosítási kötvényeit.
A Heineken és a Sofőrhívó célja, hogy felhívja a figyelmet a körültekintő és felelős alkoholfogyasztásra, és népszerűsítse a „Ha iszol, soha ne vezess” kampányát. Az inni vagy vezetni kérdést természetesen alkoholmentes termékek fogyasztásával is megoldhatjuk, ilyenkor mindkét kérdésre lehet igen a válasz. A HEINEKEN alkoholmentes portfoliójának legújabb tagját, a Heineken 0,0%-t a prémium sörök kedvelőinek ajánlják azokra az alkalmakra, amikor nem tudnak, vagy nem szeretnének alkoholt fogyasztani. A termék előállításakor a Heineken sörfőző mesterei ügyeltek arra, hogy ne kelljen kompromisszumot kötnünk sem ízben, sem minőségben – így a 0% alkoholtartalom mellé az eredeti Heineken ízélményt kínálják.
Kapcsolódó cikkeink
A Heineken 0.0 a mozivászonra gurul: új fejezet a mértékletesség kultúrájában az F1® THE MOVIE-val
A Heineken 0.0 hivatalos partnerként csatlakozott az Apple Original Films F1®…
Tovább olvasom >2,75 milliárd dolláros beruházást jelentett be a Heineken Mexikóban
A Heineken mintegy 2,75 milliárd dollár értékű beruházást hajt végre…
Tovább olvasom >130 éves Soproni Sörgyár
A kormány továbbra is stratégiai ágazatként tekint az élelmiszeriparra, ezért…
Tovább olvasom >További cikkeink
Extrém nyár, rekordmeleg: így reagálnak a boltláncok a hőségre
Soha nem mértek még olyan magas hőmérsékletet Budapesten, mint az…
Tovább olvasom >Elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló…
Tovább olvasom >K&H: a tényadatban szereplőnél jóval komolyabb inflációt érzékelnek a középkorúak
A középkorú magyarok inflációs érzete továbbra is messze meghaladja a…
Tovább olvasom >