KÖBE: Játszva érdemes biztonságos közlekedésre oktatni!
A KÖBE évek óta nagy hangsúlyt fektet a közlekedésbiztonságra, s idén ősszel szerette volna játékos módszerekkel felhívni a legfiatalabb korosztály figyelmét is ennek fontosságára. E célból a kicsik közt széles körű rajongói táborral rendelkező egyszervolt.hu és traff.hu támogatásával rajzpályázatot írt ki, s a hétfői díjátadóra egy figyelemfelhívó vírusfilmmel is készült.
A szervezők nagy örömére a „Közlekedj biztonságosan!” cím sok óvodást és kisiskolást megmozgatott, hiszen közel 800 rajz érkezett a pályázatra, és több mint 8600-an szavaztak a honlapon a képekre. A pártatlan döntés érdekében, a szervezők delegáltjaiból álló 3 fős szakmai zsűri döntött a legjobbnak ítélt 3-3 képről az internetes szavazás eredménye alapján kiválasztott 15-15 kép közül. A rajzpályázat nyertesei november 5-én vehették át díjaikat. A biciklik, rollerek és biciklis védőfelszerelések mellett valamennyi díjazott egyszervolt.hu és – az írónő által dedikált – Traff Park mesekönyveket is hazavihetett.
A döntőbe került munkákat november 11-től 2 hónapig bárki megtekintheti, ugyanis a KÖBE kiállítást rendez a központi ügyfélszolgálatán (1108 Bp. Venyige utca 3.) a döntős és különdíjas rajzokból.
Ahogy Tóth Sándor, a KÖBE ügyvezetője nyilatkozta, „a KÖBE eddig is minden lehetőséget megragadott, hogy hozzájáruljon a közlekedésbiztonság fokozásához, s célja ez a továbbiakban is. Ezért hoztuk létre a Tudatos Vezetők Klubját, folyamatos az együttműködésünk a társadalmi szervezetekkel, s a rajzpályázat egyfajta „utózengéseként” forgattunk egy kisfilmet is, amelyben a gyermekek maguk mondhatták el, számukra mit jelent a biztonságos közlekedés. Bízunk benne, hogy az interneten terjesztett vírusfilmmel üzenetünk minél szélesebb réteghez eljut majd, s hatással lehetünk arra, ahogy az emberek a közlekedésről gondolkodnak!”
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Employer Branding az AI és a GenZ-k korában konferencia: A folytatás
2024. november 27-én a Pasaréti Közösségi Házban került megrendezésre a…
Tovább olvasom >FRUIT LOGISTICA 2025: Gyümölcsöző kapcsolatok a frissáru globális piacán
A FRUIT LOGISTICA, a világ vezető frissáru-ipari szakkiállítása, 2025. február…
Tovább olvasom >