A klímaváltozásnak takarékos vízgazdálkodással kell párosulnia
A klímaváltozás próbára teszi az európai mezőgazdaságot, ezért korszerű, takarékos vízgazdálkodásra, vízfelhasználásra van szükség, illetve szárazságtűrő növények nemesítésére és elterjesztésére – mondta a földművelésügyi miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Fazekas Sándor elmondta, az uniós közös agrárpolitikánál is figyelembe kell venni, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar nagy vízigényű tevékenység, például egy liter tej előállításához 10 hektoliter víz kell, egy kiló kenyérhez pedig 18 hektoliter. Ezért a vízzel való gazdálkodás versenyképességi kérdés is – tette hozzá.
A miniszter szerint fontos az is, hogy Magyarország következetesen GMO-ellenes álláspontot képviseli a növénytermesztésben, illetve a hagyományos és a természetben megtalálható fajták nemesítése mellett száll síkra. Úgy vélte, Magyarország ezen a területen jól áll, a tárca létrehozta a megfelelő kutatóintézeti hátteret azért, hogy például szárazságtűrő növényeket nemesítsenek.
A kettős minőségű élelmiszerekkel kapcsolatban a Fazekas Sándor elmondta: újabb vizsgálatot rendelt el 30-35 termékre. Például jégkrémeket, söröket, szószokat vizsgálnak majd, a cél az, hogy a magyar élelmiszerpiacon rend legyen, és a magyarok ugyanazt a minőséget kapják mint a nyugat-európai országokban élők – emelte ki a miniszter. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AM: Magyarországon van tér és igény a szójatermesztés bővítésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az állategészségügy az élelmiszerlánc megbízhatóságának is alapfeltétele
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: közös összefogással kell megvédeni a gazdák érdekeit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A tudatos húsfogyasztásról indít kampányt a NAK a Remény farmról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka a hazai erdőkben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >13 ezer tonna volt a 2024/25. évi értékesített és saját felhasználásra szánt hazai vadhús mennyisége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >