Klímasemleges tankolást biztosít a vásárlóinak az OMV a Föld napján
A Föld napján Magyarországon
Magánemberek és cégek egyaránt tehetnek az ökolábnyomuk
Ültessünk együtt egy fát! A Föld napja projekt mellett az OMV Hungária Kft. egy másik, kizárólag a magyarországi erdőkre koncentráló programot is elindít. Az Országos Erdészeti Egyesülettel közös akció keretében április közepétől az év végéig vouchereket lehet majd vásárolni a társaság töltőállomásain, melyek 1-1 facsemete elültetésének és későbbi ápolásának költségét fedezik a magyarországi erdőkben. A kuponokból összegyűlt teljes összeget az OMV az Országos Erdészeti Egyesületnek utalja át. Ebből a forrásból a szervezet az első csemetéket 2021 októberében, az Erdők Hete keretében ülteti el. Ezzel a partneri kapcsolattal az OMV Hungária felajánlja a vásárlói számára, hogy hozzájáruljanak a hazai erdőtelepítési programhoz, s vele együtt a természeti értékek megóvásához. A klímaváltozás elleni küzdelemben ugyanis kulcsszerepet töltenek be az erdők. A fával borított területek szerencsére folyamatosan gyarapodnak hazánkban, de egy-egy voucher megvásárlásával bárki hozzájárulhat ennek a tendenciának a növeléséhez.
Üzleti ügyfelek számára is lehetőséget biztosít az OMV az ökolábnyomuk csökkentésére.
A klímasemleges OMV üzemanyagkártya, az „OMV Climate Neutral Card”, minden OMV Kártya ügyfél számára lehetővé teszi, hogy a megvásárolt üzemanyag szén-dioxid kibocsátását teljes mértékben vagy a kívánt mennyiségben, egyedileg ellensúlyozza. A ClimatePartner ügyfélkapun keresztül a cégek nyomon követhetik a semlegesített szén-dioxid mennyiséget, illetve letölthetik a kompenzált CO2 mennyiséget bemutató tanúsítványukat. Az OMV a társaság szén-dioxid kibocsátásának
Ezen felül, az OMV a nagykereskedelmi partnereinek is lehetőséget kínál a felhasznált üzemanyagok elégetéséből származó széndioxid-kibocsátás
Az OMV valamennyi projekt esetében a kompenzációs díj teljes egészét átadja az akkreditált szén-dioxid-kompenzációs beruházások kezelőjének, illetve az Országos Erdészeti Egyesületnek.
Kapcsolódó cikkeink
Föld napja: Felemás a magyar lakosság klímatudatossága
Április 22-e a Föld napja, így kifejezetten aktuális kérdés a…
Tovább olvasom >Közösen a Földért – indul a Rossmann környezetvédelmi kvíze
A Rossmann idén is csatlakozik a Föld napjához kapcsolódó kezdeményezésekhez:…
Tovább olvasom >Az OMV 2025 végéig csaknem 50 ultragyors töltőpontot ad át az országban
Magyarországon már 15 helyszínen lehet igénybe venni az OMV új…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >